Mi ez itt?

Általában megtartom magamnak a véleményemet, mivel nem lelkesedem azért, hogy esetleg hozzá, vagy engem nem értőkkel tét nélkül, és vég nélkül vitatkozzam. Ennek ellenére néha mégis ki kívánkozik belőlem a véleményem, ha másért nem, csak hogy mint egy tényként leszögezzem - ez a véleményem, és ez egészen más, mint amit a média sulykol.

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Friss topikok

  • Takács Ferenc (bp.): @NETi: Bocsánat, hogy ennyire megkésve reagálok. Nagyon köszönöm, hogy hozzászóltál a cikkemhez. N... (2011.03.21. 16:28) Gondolataim a demokráciáról
  • 1.szóló: @Takács Ferenc (bp.): sokkal prózaibb oka van a visszahívás elmaradásának: Logikus, méltányos, st... (2010.07.19. 00:39) Alkotmánymódosítás kívántatik!
  • 1.szóló: @efg: - egy apró kiegészítés: Sokan hivatkoznak arra, hogy az általános TB (EB) járulékukkal már (... (2010.07.18. 23:30) Kik akarják a halálunkat?
  • 1.szóló: Hangsúlyozom, hogy külön kell megítélni a Seres-Stekler párt - az általuk(meg)vezetett jószándékú ... (2010.07.18. 15:46) A Civil Mozgalomról
  • Csizmarik Éva: Gratulálok! Nagyon örülök a blogodnak. A valóság az adózásról, közérthetően.Ha belegondolok, mit s... (2010.06.30. 20:14) Tévhitek az adózással kapcsolatban 2.

Gondolataim a demokráciáról

2011.03.21. 16:15 | Takács Ferenc (bp.) | 2 komment

társadalomról, demokráciáról, kapitalizmusról, múltunkról, jelenünkről, jövőnkről ...

(2007. június 11.)

Előszó

Nem vagyok történész, vagy hivatásszerű ideológus, csupán egy sokat próbált informatikus, így alábbi ideológiai indíttatású írásom talán magán hordozza a közhelyszerűség és a félműveltség egynémely jegyeit. Ennek ellenére gondolataim már jó ideje érlelődnek, és úgy érzem megalapozottak, még ha esetleg nem is alkotnak szerves egységet az elmémből kiragadott gondolatrészletek kivonatossága, és végletes lerövidítettsége miatt.

Mivel a közelmúltban több politikai aktivitásra buzdító cikkem megjelent, így szükségesnek tartom, hogy gondolkodásomat meghatározó nézeteimről legalább vázlatos képet adjak. Nem törekedtem gondolkodásmódom tudományos pontossággal való behatárolására, mivel egyrészt kevés az írására fordítható időm, másrészt a sok vizsgálódás szükségképpen sokat torzítana azon a képen, amit be akarok mutatni, és végképp elvesznék a részletekben. Sebtében összeállított írásom így nem tartalmaz hivatkozásokat, és még a tárgyi tévedések lehetőségét sem tudom teljesen kizárni, bár nyilván igyekszem ezeket elkerülni.

Történeti áttekintés

Az ember társas lény. Már a legkorábbi régészeti leletek tanúsága szerint is az volt. Ősi, természeti mivoltában kisebb csoportokban, törzsekben élt, és a természet adta javakat, csak kisebb mértékben alakítgatta át. A közösségeken belül többnyire csak a kor, és nem szerinti munkamegosztás dominált, a közösség tagjai a kicsiny csoportlétszám miatt nyilvánvalóan mindannyian ismerték egymást. A csoport vezetőinek megválasztása nyilvánvaló etimológiai érvek alapján az egész csoport érdekeinek megfelelően történt, a tapasztaltabb csoporttagok választották maguk közül a legrátermettebbet. (Utólagos megjegyzésként szükségesnek tartom annak kihangsúlyozását is, hogy őseink általánosságban véve nem voltak jobbak, és nem viselkedtek jobban, mint a mai emberek, sőt esetenként elképesztően durva abnormitásokkal találkoztak a gyarmatosítás közben az európai felfedezők. A nyers erő minden időben hajlamos volt megnyomorítani a szellem erejét, és ezt meg is teszi, ha tudja. De összességében ezek az abnormális szokások nem terjedtek el, sőt többnyire alulmaradtak a törzsek közötti szelekciós versenyben, és kihaltak, míg más kevésbé abnormális erőszaktól vezérelt szokások máig megmaradtak. Tehát nagy hiba általánosságban idealizálni a korabeli ősi viszonyokat, ahogyan azzal számos gondolkodónál találkozhatunk.) A kizsákmányolás, jogfosztás lehetősége csak időlegesen merülhetett fel a szomszédos törzsekkel való viszálykodásokban ejtett foglyok tekintetében, de a törzsön belül természetes jogegyenlőség uralkodott. A közösséget mindenki köteles volt védeni, szükség esetén akár fegyverrel is. Az ember társasági természete a gondolkodásra is alkalmas értelmével, és minden más testi képességével egyetemben ilyen kis közösségekben fejlődött ki. A társadalom, és a társadalmi formák további gyors fejlődését már nem tudta követni az ember biológiai fejlődése, evolúciója, sőt ez a fejlődés be is fejeződött, mivel a kiválasztódásban a gének mutációjának szerepét átvette a közösségeken belül tanítással továbbadott észbeli tudásra alapozott hatékonyabb szelekció. Ezen biológiai lemaradás miatt az ember bizonyos mértékben alkalmatlan a társadalmi lét jelenkori globalizációjához való alkalmazkodásra, és mind az egyének, mind a társadalom létét állandó diszharmóniák dúlják fel időről időre.

A termelőerők fejlődése, az állattenyésztés, de különösképpen a földművelés oly mértékben növelte az emberi közösségek életképességét, hogy mind a közösségek népessége, mind a közösségen belüli munkamegosztás nagyban megnövekedett. A közösségek tagjai már nem láthatták át mindannyian mások tevékenységét, így egyre fontosabbá vált a tevékenységek tervszerű összehangolásának igénye. A munkamegosztásban így szükségszerűen megjelenő vezetői réteg azonban emberi természetének engedve a maga javára is kihasználta a munkamegosztásban elfoglalt kivételezett helyzetét, és a közösség védelmére szakosodott fegyveresek védelmét is kihasználva kizsákmányoló államhatalmakat hoztak létre. Ilyen ókori kizsákmányoló birodalmak jöttek létre a Föld minden termékeny, földművelésre alkalmas tájékán a földművelés elterjedésének kísérőjeként.

A munkamegosztás nemcsak az államot hozta létre, de egyben az emberi tudás motorját is magasabb sebességfokozatba kapcsolta, hiszen a tudás fejlesztése, és megőrzése is önállósodott, egyenlőre még vallási köntösben.

A demokrácia fogalma, és korabeli intézménye egyes ókori görög városállamokban (főként Athénban) született. Európában ekkor még a törzsi, majdnem ősközösségi életmód uralkodott, de Európa déli részei gyakori érintkezésbe kerültek a közép-ázsiai, egyiptomi birodalmakkal, így ellenük való védekezésül jöttek létre a városállamok változatos állami berendezkedések különféle példáival. A demokráciában a állampolgári jog csak a városállamok felnőtt férfi polgáraira korlátozódott, miközben ez a demokrácia egybe volt gyúrva a (a nőket is magába foglaló) rabszolgaság intézményével. A városállamok polgárainak viszonylatában azonban a demokrácia viszonylag hatékonyan működött, és Fülöp, illetve Nagy Sándor erőszakos birodalmasításáig talpon maradtak.

A feltörekvő, és gyorsan birodalommá fejlődő Római városállam is jó ideig a demokrácia eszméjét tette magáévá, de ez már különbséget tett az arisztokrácia, és a plebejusok, illetve a római, és Rómán kívüli polgárok jogai között, majd az egyre nagyobb katonai hatalommal bíró népvezérek az arisztokráciát is megfosztották a hatalomtól, és a Római birodalom is végül diktatúrává, és a demokrácia intézményének temetőjévé vált. A rabszolgaság tarthatatlansága, és a keresztény eszmék elterjedése végűl megbuktatta a Római birodalmat, és kb. 1200 évig a feudalizmus tudatlanságra alapozott béklyójában élt Európa.

A feudalizmus sem tudta azonban végleg útját állni az emberi tudás fejlődésének, és először jobbágyi, később vallási, még később polgári oldalról súlyos támadások érték. A jobbágy felkeléseket vérbe fojtották, a vallás megtámadásából új vallások születtek, a polgári támadások végül megdöntötték a feudalizmust.

A feudalizmus megdöntését a felvilágosodás korszaka előzte meg, amelyben létrejöttek azok az új eszmék, amelyek kiharcolására a tömegeket mozgósítani lehetett. Ekkor született meg a mai demokrácia eszméje, melynek hangzatos, és mozgósító jelszavai - szabadság, egyenlőség, testvériség - jól ragadják meg az eszme lényegét. A felvilágosodásban újrafogalmazott demokrácia eszméje elveti az emberek közötti megkülönböztetést faji, vallási, nemi, vagy örökölt vagyoni alapon, és azt hirdeti, hogy minden embert azonos jogok, azonos lehetőségek illetnek meg. Elveti az ember ember általi kizsákmányolásának bármely formáját, és kijelenti, hogy minden embernek joga van az emberhez méltó élethez. Az emberi szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami nem eredményezi más ember szabadságának a sérelmét.

A felvilágosodás eszméit kidolgozó értelmiség nem azonos a változás fő emberi hajtóerejét adó városi polgársággal, így a polgári forradalmak rendre egy reakciós ellenforradalommal fejeződnek be, amelyek ugyan ha nem is állítják vissza a feudalizmust, de a forradalmi ideológiától elválasztják a gyakorlatot, és a hatalmat a tőkések, és különösképpen a nagytőkések kezére juttatják. Így a demokrácia eszméje valójában úgy bukik el, hogy a hatalmon levők továbbra is a demokráciát hirdetik. Létrejön a parlamentáris demokrácia jelenleg is élő intézménye, amelyben azonban csak a nagytőkének van súlya. A tőkések szabadsága ekkor már mások szabadságának sérelmére érvényesülhet, feltéve ha ez üzleti alapon valósul meg.

A létrejövő kapitalizmus a demokrácia korábbi társadalom-centrikus eszméjét az egyén-centrikus szabad gazdasági verseny eszméjével helyettesíti, ahol mindennek (árúnak, gépnek, munkaerőnek) pénzben kifejezhető értéke van, és amely egyfelől korábban soha nem látott dinamikus ipari fejlődéshez, másfelől a tömegek totális kizsákmányolásához, és elszegényedéséhez vezetett.

A termelőerők állandó fokozatos technikai fejlődése a termelés egyre fokozódó gépesítését eredményezi. Ez együtt jár a termékek előállítási költségeinek csökkenésével, a szükséges emberi munkaerőigény csökkenésével, ezen új termékek piaci versenyképességének növekedésével, a konkurens gyártók hasonló termékeinek kiszorulásával a piacról, és a konkurens gyártók tönkremenésével. A kiiktatott gyártók eltűnő termékei miatt a piac felvevő képessége bővül, az új termékek gyártását fokozni kell, és emiatt jó esetben a győztes cég a tönkrement cég munkásainak egy részét alkalmazni tudja, de nem mindet, hiszen az új termékeknek kisebb a munkaerőigénye, így a konkurens cégek tönkremenetele növeli a munkanélküliséget. A munkaerő piac állandó túlkínálatban van, emiatt a bérek alacsony szinten tarthatók. A kizsákmányolás fokának csak a még le nem győzött konkurencia bérkínálata, és az időről időre bekövetkező társadalmi túltermelési válságok szabnak határt. Ezek a válságok időről időre bekövetkeznek, ugyanis az alacsonyra szorított bérek miatt a kizsákmányolt tömegek vásárlóképessége lecsökken, a termékek eladhatatlanná válnak, a kevésbé tőkeerős cégek csődbe kerülnek, munkásaik vásárlóképessége teljesen megszűnik, még több cég megy csődbe, és szinte az egész gazdaság csődbe megy.

A piacok növelése gyarmatosítással, vagy a piacok újrafelosztása háborúkkal, kiegészülve a háborús extra kiadások piacával, továbbá új termékek, és új igények teremtése nyilván időről időre felélénkíti a gazdaságot. De a kapitalista termelés fő sajátossága mindig megmarad, miszerint az állandó technikai fejlődésből adódó munkaerő szükséglet csökkenés az elosztási aránytalanság miatt egyre kevesebb embernek biztosít munkát, és aki a munkából kiesik, annak létbiztonsága jelentős mértékben csökken, vagy megszűnik.

A kapitalista termelés mintáját a korábbi manufaktúra jellegű városi kézművesipar szolgáltatta, amely volumenében akkoriban még többnyire sehol sem érte el az eladási korlátait, és a korlátlan piac illúziójával, valamint a konkurenciák szabad egymás melletti virágzásának lehetőségével szinte spontán lehetőségként kínálkozott a feltörekvő polgárok számára, akiknek egyetlen akkori látható ellensége a feudalizmus volt. Akkor még nem nagyon látszottak a kapitalista termelési mód hátulütői, tehát a piacok véges volta és amikor ezek már meglátszottak, azok sem befolyásolták érdemben a győztes kapitalisták eszméit, hiszen a kapitalizmusnak nem ők voltak az elsődleges vesztesei, hanem a munkások, akik érdemben nem tudtak beleszólni a társadalom alakításába.

A gyorsan fejlődő kapitalizmus rövidesen kitermelte a kapitalizmus kárvallottjait, és ezzel együtt létrejöttek a munkások mozgalmai, eszméi, illetve a felvilágosult kapitalisták utópisztikus próbálkozásai is. De már a kapitalista termelés első visszásságai is kiváltották a munkások első ellenakcióit, a spontán géprombolásokat. Ezen géprombolások, valamint a rombolások brutális megfékezése egyaránt leleplezte a kapitalizmus igazi arcát. A munkafolyamatok gépesítése a munkából élők legfőbb fenyegetésévé vált, és ezt a kiszolgáltatottságot a hatalom erőszakos fenyegetése teszi teljessé.

A kapitalizmus ellenes eszmék középpontjába 1848 után a Marx Károly eszméit követő kommunista mozgalom tevékenysége került, amely a munkások pártjának politikai hatalmát forradalom útján kívánta volna megszerezni, és a hatalom megszerzését követően akarta a proletár diktatúrából fokozatosan az igazságos társadalmi rendet, a kommunizmust megvalósítani. Ezen eszmék mindenütt elterjedtek, és a munkások, illetve a velük szimpatizáns értelmiség közt uralkodóvá váltak. A nemzeti kommunista pártok Internacionáléba egyesülve közösen harcoltak eszméik valóra váltásáért. A megvalósításhoz elengedhetetlenül szükséges forradalmi helyzetek azonban csak nem akartak jönni, és amikor elvétve mégis előfordult ilyen, akkor a töke nemzetközi reakciója a saját piacszerző harcait is feledve tört a kibontakozó forradalmi kezdeményekre, és brutálisan vérbe fojtotta azokat.. A kommunisták elszántságát, és hitét azonban a társadalmi helyzetük konzerválta, és termelte mindig újra, és végül az első világháború viharainak árnyékában megalakult az első tartósnak bizonyuló munkásforradalom állama, a Szovjetunió. Sajnos a kommunizmus építése ennek ellenére soha nem került napirendre, mivel a proletárdiktatúra nagyon is önfenntartónak bizonyult, és egy stabil pártállami diktatúra lett belőle, amely konzerválta a burzsoázia elleni örök harcát a belső burzsoázia megsemmisítése utáni időkre is, és így lett újra diktatúra a munkások felett. A marxi eszméket azonban a pártállami diktatúra sem szűnt meg soha hirdetni, és a világot immár két hazug világrendszer egymás mellett élése jellemezte. A kapitalista diktatúrák a demokrácia eszméjét hirdetve zsákmányolták ki a munkásokat, a pártállami diktatúrák a kommunizmus eszméit hirdetve tették ugyan ezt.

Természetesen a pártállami diktatúráknak is létrejöttek a belső ellenzékei, akik egy részének eszméje továbbra is marxi elveken nyugodott, mondván, a párt néhány vezetője elárulta ezeket az eszméket és tovább kell harcolni a munkások hatalmáért, másik része viszont a kapitalisták maradékaként a kapitalizmust kívánta vissza. Ezenkívül továbbra is megmaradtak kis számban a megdöntött feudalizmus hívei is. Utólag visszanézve jól látszik immár, hogy a kapitalizmust visszakívánó pénz, és hatalomvágyó réteg lassanként szinte teljesen hatalmába kerítve a pártállami vezetési posztokat végül új lépésre szánta el magát, és 70 év pártállami diktatúra után visszaállította a kapitalizmust. Erre a vér nélküli formális rendszervisszaállásra a világrendszerek közötti nyilvánvaló termelési hatékonysági aránytalanság, és a pártállammal szembeni egyre hangosabban megjelenő alulról jövő elégedetlenség adott lehetőséget.

A közelmúlt rendszerváltása

A rendszerváltás a rendszerváltó politikai elit kivételével szinte mindenkit készületlenül ért, mivel ilyen jellegű politikai rendszerváltásra nem létezett korábban ideológia, és nem is volt logikus lépés. A rendszerváltó elit nem is igényelt bármiféle új ideológiát, hiszen számukra ott volt eszmei mintának a létező kapitalizmus, és csak az volt számukra a lényeg, hogy a rendszerváltás során minél nagyobb tőkét tudjanak maguknak felhalmozni a klasszikusként ismert eredeti tőkefelhalmozásnál is eredetibb módon, így a legkedvezőbb feltételekkel kezdjék a piaci versenyt. Az eszmeiségüket illetően ők egyszerűen legalizálták a munkások eszméinek korábbi titkos elárulását, és a tősgyökeres kapitalistákat megszégyenítő alapossággal törvényesítették a választópolgárok jogfosztását a parlamentáris demokrácia hazug díszletei között. Ehhez leültek tárgyalni az általuk folyamatosan megfigyelés alatt tartott, de országosan kevéssé ismert ellenzék lehetőleg konzervatív tagjaival, és gyorsan tető alá hozták a rendszerváltást a nép részvételi lehetőségének kizárásával.

Az ország egy rövid ideig valóban elhitte, itt valami nagyon haladó dolog fog történni, és ennek megfelelően a demokratikusnak kikiáltott konzervatív ellenzék hatalomra került. Utána nagyon sokan nagyon gyorsan nagyon nagyot csalódtak a rengeteg revizionista intézkedést látva, és a legközelebbi választásokon újra a pártállami szocialisták kaptak többséget, de ekkor már ennek nem volt jelentősége, hiszen a rendszerváltás már megtörtént, a politikai hatalom immár a nép számára épített cirkuszi díszlet részévé vált, a tényleges hatalom tulajdonosai pedig a gazdaság tulajdonosai, a tőkések lettek. A pártállami szocialisták pedig az elárult múltbeli eszmék jelenkori rosszhiszemű haszonélvezőiként tették teljessé az eszmei zavarodottságot az állampolgárok fejében.

A marxista eszmék hívői talajt, és sokan közülük hitet is vesztettek.

Egy részük a marxista eszméknek megfelelően alkalmazkodott az új helyzethez, az új kapitalista környezethez, és elnyomottként egy új forradalmi helyzetre vár, mintha semmi más nem történt volna, csak visszaforgattuk volna 80-90 évvel az idő kerekét.

Más részük a világ más országait figyeli, hátha akad olyan baloldali eszme, amelyet lehetne, és érdemes követni. Talán a világ más részein új eszmék születtek a kapitalizmus hibáinak megszüntetésére.

A nép egyszerű elnyomott fiai közül sokan fel sem fogták a rendszerváltás valódi jellegét, igaz a kádár-rendszer jellegét sem fogták fel pontosan, és képtelenek átlátni a tőkések propagandáját harsogó, és folyamatosan sulykoló média álságos jellegét. Ezek az emberek eszközök lettek a médiát irányító politikai reklámszakemberek kezei között, akik mesterei az értelmet is felülbíráló befolyásolásnak. A nép a kezükben a választási cirkusz végrehajtó engedelmes gépezetévé válik, amelyet adott korlátolt feltételek között stabilan tudnak megvezetni.

A marxi eszmék felülvizsgálatának igényével nem igazán találkoztam, bár jómagam ezt tartottam a legfontosabbnak a rendszerváltást követően. A marxi eszmék elvetését a hatalom által nem tarthatjuk felülvizsgálatnak, hiszen mint látjuk, a hatalomnak semmi köze nincs már ezekhez az eszmékhez, a kapitalista kizsákmányolás megszilárdítását tekintik fő feladatuknak. A korábbi propaganda célzatú marxi jelszavakat kicserélték az ugyancsak propaganda célzatú demokrata jelszavakra. A hatalomnak a hangzatos, de hazug eszmei célkitűzések hirdetésében már nagy gyakorlata van.

A marxi eszmék felülvizsgálata

Mi a marxi forradalmi elmélet hibája? Több is van.

Egyrészt túlságosan idealista az elképzelt végcél, a kommunizmus. Egy a munkamegosztás magas fokán álló szabad társadalomban a társadalmi különbségek, a társadalmi osztályok megszűnése nem várható. Az emberek különbözőek, és szabadságuk okán különböző célokra is törekednek, és erőszak nélkül nem lehet egyenlősíteni. A távoli idealista végcél a jelen feladatairól, a jelenlevő társadalmi rendszer hibáinak kezeléséről vonja el a figyelmet. A marxisták számára a kommunizmus ugyanolyan lelki mentsvár, mint a vallások számára a túlvilág, vagy mennyország. Segíti életben tartani azt a hamis reményt, hogy a kizsákmányolás, és más szenvedések tűrése akkor is helyénvaló, ha semmit sem teszünk ellene.

A marxi elmélet másik hibája az, hogy a társadalmi osztályok közötti különbözőségből kiindulva ezen osztályoknak különböző jogokat adna, jelesül ellenkezőjére fordítaná őket. Az elnyomott munkásokat hatalomhoz juttatná, a hatalmon levő burzsoákat elnyomná. Ehhez persze szüksége van a proletárdiktatúrára. A mintegy 70 éven keresztül létezett pártdiktatúrák kudarcának legszembeötlőbb tanulsága, hogy ez az ellen-diktatúra elv nem működik. Talán ezt előre is lehetett volna tudni, ha Marx jobban elmélyed némely keleti filozófia erőszak-ellenességében, vagy az emberi természet vizsgálatában. De mostanra azonban már a gyakorlatban is kipróbáltuk. Nem kevés áldozat árán, hiszen 150 év osztályharcai után szinte ugyan ott vagyunk, mint amikor az egész marxizmus elkezdődött, és közben csak a tapasztalataink gyarapodtak, a szabadságunk nem. A tanulság: a diktatúra, akárki hozta is létre, az csak diktatúra, és belőle soha nem lesz szabadság. A hatalom birtokosai minden esetben idomulnak a hatalmuk biztosította előjogaikhoz, és ezektől másokat mindig meg fognak fosztani. A proletariátus, mint osztály soha nem kerülhet bele egy diktatórikus hatalomba, az őket képviselő pártot pedig szinte azonnal átalakítja a hatalom egy pártdiktatúrává, vagy személyi-diktatúrává.

A marxi elmélet harmadik hibája az, hogy a marxisták a kapitalizmuson belül szükségszerűen ellenzékiségbe kényszerülnek a rendszer erőszakos megdöntési szándékának hirdetése miatt, ezért a kapitalizmuson belüli legális, és gyakran fontos reformok kiharcolásában nem tud elegendő hatékonyságot mutatni.

A demokrácia

A marxizmus rendszerváltásban megnyilvánult kudarca, és a demokrácia rendszerváltozáskor való gyakori emlegetése érlelte meg bennem azt a gondolatot, hogy mind a munkásosztálynak, mind a burzsoáziának, vagyis minden embernek a legjobb, és alighanem az egyetlen jó megoldás a demokrácia eszméjének tényleges, és megalkuvások nélküli megvalósítása, amely azonban nem a kapitalista kizsákmányoló gazdaságot kiszolgáló jelenlegi parlamentáris cirkuszban való tapsikolás kizárólagos lehetőségét jelenti a többség számára, hanem olyan valódi közmegegyezéssel működő irányítási rendszert, amely szükség esetén önmagát is korrigálja, ha bármely társadalmi csoport részvétele, vagy képviselete csorbát szenved.

A kapitalizmus alapja az úgymond szabad piacgazdaság, amelyben a piaci érdek szabadsága felette áll az egyének szabadságának. A kapitalizmus lényege a gazdasági rendszer meghatározottsága, és nagyrészt független a politikai irányítási rendszer minőségétől. A kapitalista gazdaság ugyanúgy virágzik a katonai diktatúrákban, mint az alkotmányos monarchiákban, vagy a parlamentáris demokráciákban, vagy akár a fasiszta, vagy náci diktatúrákban. A tőkéseknek mindegy, hogy ki irányítja az országot, csak az a fontos, hogy a pénzüket szabadon fialtathassák. Mint fentebb már írtam, a kapitalizmusban a technológiai fejlődés úgy szabadítja fel az embereket a munkavégzés alól, hogy a termelésből, és így a létbiztonságból egyre több ember szakad ki, és a termelőeszközök egyre kevesebb ember kezében koncentrálódnak. A kapitalizmus ezen tulajdonsága így teljesen a visszájára fordítja az emberi szellem azon fennkölt célkitűzését, hogy az emberi szellem segítségével létrehozott nagyszerű alkotások az emberiség javát szolgálják. Ehelyett minden alkotó megbecsülheti, ha akarja, hogy alkotása által mennyi ember lett tönkretéve. Ez a gazdasági verseny sokáig eltarthat, de nem örökké. A piacok növelhetőségének, és a gépesítésnek is van felső határa, vagyis a kapitalizmus versenyhelyzetének van egy elvi végállapota, amelyhez mind közelebb, és közelebb kerülünk. Ebben a végállapotban minden fizikai és szellemi munkát gépek végeznek, a mindennemű munkalehetőségtől megkímélt emberek pedig két fő csoportra válnak szét, a termelőeszközök, és vele együtt a termelt javak tulajdonosaira, valamint a többi tulajdon nélküli emberre, akik segélyekből, adományokból élnek, és csak a tulajdonosok jóakaratán múlik, hogy léteznek, vagy nem léteznek. Látható, hogy a kapitalizmus jelenénél csak a kapitalizmus jövője félelmetesebb. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy a kapitalizmusban, ahol a piaci harc szabadsága a legfontosabb, gyakorlatilag kezelhetetlenek a földi élő környezetünket pusztító globális problémák, amelyek a jelenleg már általánossá váló növényi, és állati fajok kipusztításán túl az emberi életlehetőségeket is veszélyeztetik. Az emberiség, illetve az emberi élőhelyek kipusztulásának látomásai egyre gyakrabban jelennek meg különféle publikációkban.

A demokrácia egy politikai irányítási rendszer, és nem a gazdasági rendszer függvénye, hiszen már a rabszolgatartó ókorban is létezett. Az ógörög demokrácia szó magyarul népuralmat jelent. Szokásos értelmezési hiba, hogy a demokráciát azonosnak veszik a kapitalizmussal, pedig a demokrácia a politikai irányítási rendszer jelzője, a kapitalizmus pedig a gazdasági rendszeré. Nem feltételezi egyik sem a másikat, még ha jelenlegi társadalmunkban mindkettővel találkozunk valamilyen formában. A demokráciában technikailag sokféle megoldásban elképzelhető  az állampolgári akarat megjelenése a hatalomban. Az állampolgári akarat kinyilvánítása általában közvetlenül, és képviselet formájában is megjelenik. Az állampolgári akarat közvetlen kinyilvánítása az alapbiztosítéka a demokrácia létének, hiszen ha az állampolgár nem nyilváníthatja ki akaratát, akkor nem beszélhetünk demokráciáról. Ugyanakkor a társadalmi munkamegosztás szükségessé teszi, hogy az állam vezetését egy szűkebb vezetői rétegre bízzuk, így a hatalom működtetése szükségessé teszi az állampolgári képviselet valamely formáját is. Elvileg a közvetlen akaratnyilvánításnak, és a képviseleti formáknak is több intézményi formája működhet egyidejűleg egymás mellett, egymást kiegészítve. Az elterjedt parlamenti demokráciák e két feltételt a legszimplább módon próbálják egyesíteni; a választói akarat alapvetően, és szinte kizárólagosan a hatalmat biztosító képviselők szabályos időszakonkénti megválasztásában nyilvánul meg.

A parlamenti demokrácia elve önmagában tekintve logikailag kifogástalan, mégis a jelenlegi Magyar Köztársaságban az állam nem funkcionál demokráciaként, ehelyett jelenleg a tőkések diktatúrája. Miért is? A négyévenkénti választások eredménye négy évre meghatározza a Parlament összetételét, és a választóknak nincs lehetősége, hogy képviseleti megbízásukat visszavonják. A megválasztott képviselőket semmi nem kötelezi arra, hogy képviseljék a választóikat, vagy korábbi választási ígéreteiket megtartsák. A választásokat megelőző választási kampányban a képviselők azt ígérnek, amit csak akarnak, és ígéreteiket alapvetően a választói szavazatok megnyerése határozza meg. A választási kampányban való tényleges esélyt az országos médiában való megjelenés, illetve az országos terítésű plakátolás lehetősége biztosítja. Ennek hiányában csak egészen szűk körben lehetséges a választók megszólítása, ami azt jelenti, hogy a médiában, és az országos reklámokban nem reprezentált jelöltek még akkor sem képesek a hatalmat befolyásolni, ha egy-egy független, vagy kis párti képviselő esetleg bekerül a parlamentbe. A tőkések pénzelte nagy pártok, a tőkések pénzelte médiával, illetve a nagy pártok kezében levő közszolgálati médiával karöltve szervezik meg a választók félrevezetésére szánt választási cirkuszt. A cirkusz részeként polarizálják magukat, mintha egymás ellenfelei lennének, így választási kampányukat az egymással való pankráció uralja. A választóknak tett korábbi ígéreteik beváltásának elmaradása miatt gyakori a nagy pártok cseréje a kormányalakításban, de a tőkések számára ezek a nagy pártok csereszabatosak, mindegyik nagy párt a tőkések rendszerének kiszolgálója, és kitartottja. Gyakran érvelnek a kapitalisták ideológusai azzal, hogy amennyiben a választó csalódik az általa választott képviselőben, akkor négy év múlva kiköszörülheti a csorbát, és egy másik képviselőre szavaz, és ezért a demokrácia létét nem lehet megkérdőjelezni. Csak hát a választó számára nincs lehetőség mást választani, mint a médiában, és a plakátokon reklámozott nagy pártok beharangozott képviselőit, és ha ezek közül azt nem, akit legutóbb becsapott, akkor a másik nagy párt képviselője a biztos befutó, hiszen ha nem arra szavaz a választó, akkor jó eséllyel a legutóbbi becsapó képviselő jut újra mandátumhoz. A kis pártok képviselői azon kívül, hogy ismeretlenek, még csekély ismertségi körön belül is esélytelenek a mesterséges polarizáltságban megteremtett ellenképpel való riogatás kapcsán. A parlamenti demokráciának álcázott kétpólusú tőkésdiktatúra intézménye nem új dolog, a régi kapitalista államokra ez nagyon is jellemző, és hosszútávon is stabil államalakulatnak bizonyult. A választók megtévesztésének eme rendszere megköveteli a megtévesztő, összezavart fogalmak, és közéleti hazugságok virtuális rendszerének létét. Ezen hazug virtuális világ sok csatornán éjjel nappal áramlik a médián keresztül az állampolgárok felé, így a választópolgár teljesen képtelenné válik az igaz, és a hamis állítások megkülönböztetésére. A nagy pártok a magukra vett jelmezeknek megfelelően aposztrofálják a jelmezhez tartozó fogalmakat, például a szocialista, a demokrata jelzőket, illetve a jelzőkhöz tartozó eszméket, így a tőkések hatalmától független, de valódi eszméket közvetítő kis pártok számára gyakorlatilag lehetetlen megértetni a választókkal, hogy bár látszólag majdnem ugyanazt hirdetik, mint a nagy pártok, de ők nem taktikai hazugságból teszik ezt, hanem valóban ezen eszmék szerint gondolkodnak. Ez a megértetési lehetőség tovább csökken média kis pártokat sújtó már említett bojkottja miatt.

Miképpen lehetne a demokráciát életre kelteni? A képviseleti elvet kell valódi tartalommal megtölteni. Jelenleg a  megválasztott képviselőket semmi nem kötelezi arra, hogy ténylegesen képviseljék a választóikat, vagy hogy korábbi választási ígéreteiket megtartsák. Szankciókra van szükség. Közbeavatkozási, visszahívási lehetőségre, ha a képviseleti szándék bizonyíthatóan megszűnik, kártérítési kötelezettségre, amennyiben a rossz képviselet miatt kár keletkezett, büntetésre, ha a képviseleti szándék megszűnése rosszhiszeműségre vezethető vissza. Ma ezen szankcionálási lehetőségek egyikével sem élhet a választó, így képtelen olyan jelöltre szavazni, aki bizonyosan képviselni is fogja, így a demokrácia legalapvetőbb elvének sérülése miatt jelenlegi államunk diktatúra.

Továbbá szükséges lenne kiterjeszteni az állampolgári akarat közvetlen kinyilvánításának lehetőségeit is, mivel a modern számítástechnika már lehetővé teszi, hogy a közeljövőben minden háztartásba kerüljön egy szavazógépként is funkcionáló hálózatba kötött személyi számítógép. Ezek segítségével a - jelenleg hónapokig elhúzódó költséges, és törvényileg szűkre szabott témájú - népszavazások - a választók előzetes tájékoztatásától, és felkészítésétől eltekintve - nem tartanának tovább, és nem kerülnének több pénzbe, mint a Parlamenten belüli szavazások.

Lehetne minél több társadalmi, szakmai, kisebbségi, kulturális, gazdasági, stb. szervezetet bevonni a társadalmi életbe, részben a törvény előkészítés munkájába, részben a kisebb közösségek maguk is demokratizálhatnák a maguk környezetét. A lehetőségek felsorolását nem folytatom, mivel a korábban felsoroltak megvalósítása a döntő a demokrácia életre keltése szempontjából, az utóbbi pedig már inkább csak utalás arra, hogy a stabilan működő demokrácia nagyon rugalmas lehetőségek tárházává válik a boldogabb emberi életformák, és kezdeményezések számára.

Hogyan keltsük életre a demokráciát?

Mitől fognak a képviselők, illetve a Parlament a választók akaratának megfelelően működni? Csak akkor, ha a törvény, jelesül az Alkotmány erre kötelezi őket.

Talán furcsának tűnhet, hogy a már szinte polgárháborús színezetet kapó polarizált pártharcok zajában én nem állok be a pártok, és vezéreik éltetésébe, vagy pfujjolásába, hanem megelégszem az alaptörvény módosításának szükségességének hangoztatásával. De mint, már írtam, a médiát megtöltő pártharc csupán a kampányidőszakra időzített színjáték. A nagy pártok ettől függetlenül teljes egyetértésben osztozkodnak az állami vagyonból a külföldi nagytőkével egyetemben, emelik képviselői juttatásaikat, és teljes mellszélességgel, váll a váll mellett fognak a demokráciát életre keltő kezdeményezéseim ellen fordulni, amennyiben reális megvalósulási esélyek lesznek majd láthatóak. A másik, talán még valószínűbb lehetőség, hogy kezdeményezéseimet a lényeges momentumok kivételével kisajátítják, magukénak tüntetik fel, és saját hazugság világukba integrálják a választók összezavarása céljából.

Az Alkotmány módosítását legegyszerűbben a Parlament tudná kétharmados többséggel megszavazni. De a jelenlegi parlamenti összetétel nyilvánvaló ellenérdekeltsége miatt ez az egyszerű elvi lehetőség a gyakorlat számára járhatatlan.

Az Alkotmányt népszavazással sem lehet megváltoztatni, vagyis törvényes népszavazás nem írható ki ezen témában.

Meg lehet kísérelni olyan ellenzéki párt Parlamentbe juttatását, majd parlamenti többségének megteremtését, amely felvállalja a demokrácia megteremtését. Ez akkor lenne lehetséges, ha demokrácia volna, és nem diktatúra, tehát nem lehetséges. Elvben semmi akadálya annak, hogy a nagy pártok lecserélődjenek más pártokra, sőt mint láttuk erre a példát, a rendszerváltó MDF helyét átvette később a FIDESZ. De ezek a cserék kizárólag a tőkés gazdasági rend keretein belül működő pártokra vonatkozóan lehetségesek, ezért itt a támogató tőkéscsoportok pártváltásáról beszélhetünk. Az alternatív pártoknak ennek ellenére van szerepe a közélet, a közgondolkodás formálásában, bár ez nyilvánvalóan nem a parlamenti, vagy hatalmi részvételben nyilvánul meg.

A valódi demokráciát kívánó erőknek össze kell fogniuk, és egyesíteniük kell a tömegekre való hatásukat a tömegek megszólítása végett. A nép uralma ugyanis kizárólag a nép által jöhet létre. Ha a választók többsége közvetlenül kinyilvánítja akaratát a demokrácia szükségessége iránt, akkor ez az akaratnyilvánítás elegendő, minden eddiginél erősebb legitimációval látja el a demokráciát. A választói akarat kinyilvánítása egy erre vonatkozó nyilatkozat aláírásában nyilvánulhat meg a legegyértelműbben, és a legbékésebben, azonban a választói többség aláírásainak összegyűjtése akkor is hatalmas munka volna, ha ez az akarat nyilvánvalóan rendelkezésre állna. Mivel azonban megfelelő propaganda nélkül ez az akarat fiktív, így az aláírásgyűjtésen kívül az állampolgárok meggyőzése is a demokrácia híveire hárul. A nehézségeket fokozhatja a hatalom médiában folytatott ellenpropagandája, vagy más ellenakciói is. Bár a nehézségek ijesztőnek tűnhetnek, azonban mégis ez az egyetlen járható út a demokrácia hívei számára. Ez az út a konkrét cél megvalósításának lehetőségén túl számos előnnyel is jár a demokráciáért küzdő erőknek. Összefogásuk által is, és az állampolgárok felé kiépített kommunikációs csatornáik által is erősödnek, és megnövelik társadalmi szerepüket. Az állampolgárok is gyakorlatot szereznek a demokrácia gyakorlásából. Hiszen a demokrácia létrehozása már önmagában is a demokrácia részévé válik mind a demokráciáért küzdő szervezetek, mind az állampolgárok szempontjából.

És addig? Addig ez az írás jó esetben egy reményt keltő álom, semmi más. Amíg a nép nem tud egyesülni legalább egy aprócska kis akaratban, amíg a világ megmentése némelyek egzisztenciális problémája marad, addig a világ megmarad a tőkések hatalmában.


Utószó

(2011. március 21.)

Az alkotmányozás szükségessége a 2006-os politikai válság óta számos ember, és társadalmi csoport részéről felmerült. De már ezt megelőzően is több politikai párt programjában találhattunk olyan követeléseket, (például a képviselők visszahívhatósága), amelyek jelentős alkotmánymódosítást igényeltek volna. Ez alól kivételt képezett a Fidesz pártja, amely részéről egészen a 2010-es elsöprő választási győzelméig nem hangzott el jelentős bírálat az Alkotmányt illetően. A választási győzelem után gyökeres fordulat állt be, hiszen a Fidesz 2/3-os parlamenti többségével bármely törvényt, így az Alkotmányt is önmaga megváltoztathat, és nem is késlekedtek egy pillanatig sem, hogy éljenek e lehetőséggel. Azonban ne felejtsük, hogy most a választási győzelmétől megmámorosodott hatalom tobzódásával állunk szemben, nem pedig a 2006-ban a nép tehetetlenségétől szenvedők követeléseivel. A Fidesz éppen úgy a burzsoá diktatúra eszköze, mint a bizalmát eljátszott MSZP, és éppen az MSZP bizalomvesztésének köszönhetik olyan arányú győzelmüket, amelyre a hatalmi struktúra kiagyalói álmukban sem gondoltak a rendszerváltáskor.

Így ez a születendő oktrojált pártalkotmány nem hogy erősíti majd a demokráciát, hanem már a tervezetből jól láthatóan sokkal inkább gúzsba köti a népet. Szűkíteni kívánja a népszavazással eldönthető kérdések körét, megszünteti az országos népi kezdeményezést, és a nép hatalmának közvetlen gyakorlását kivételesnek nyilvánítja. A népet nem a hatalom birtokosának, csupán forrásának nevezi. Megszünteti az állampolgárok Alkotmánybírósághoz fordulási lehetőségét. A választópolgárok körét nem rögzíti, hanem más törvény hatályába utalja, de célzásokat tesz rá, hogy államügyekben döntésképtelen alanyok helyett mások szerezzenek alanyi választói jogot. Ez nyilvánvalóan kiterjeszti az eddig is nevetséges választási cirkusz manipulációs lehetőségeit, és fajsúlytalanná teszi a választói felelősség kérdését. Sajnálatos módon a választói felelősség mára amúgy is egy lejáratott kérdés, amely éppen a hatalom színfalak mögötti manipulációi miatt egy kerülendő téma lett. És éppen azért, hogy a burzsoázia szabadon bitorolhassa a pénzzel manipulált hatalmát, a választói jogok felelőtlen pazarlásával teszik komolytalanná a választási eljárást, miközben ennek okán a szabadság éllovasainak állítják be magukat. Megpróbálják elhitetni, hogy annál szabadabbak vagyunk, minél többen részt vehetnek bizonyos, teljesen fajsúlytalan döntésekben. És mivel a választók választásokon hozott döntése amúgy sem sokat befolyásolja a burzsoázia rendíthetetlen hatalmát, hát bátran szórják a választói jogokat külföldön élőknek, kiskorúaknak, és az se érdekelné őket, ha a háziállatoknak, haszonnövényeknek is jogokat adnának. Ez a tervezet is fényesen példázza tehát, hogy a jelenlegi parlamenti demokrácia csupán egy álcája a burzsoázia diktatúrájának, anélkül, hogy a népnek valódi választási lehetőségei lennének.

Választói felelősség


Ahhoz, hogy valaki felelősségteljes döntéseket hozzon, még ha csak képviselői megbízatások ügyében is, megfelelő tudással, és felelős hozzáállással kell rendelkeznie. Éppen ezért a döntések, és választások, és választhatóságok joga minden időben korlátozott volt. Még egyetlen társadalomban sem merült fel például, hogy a társadalom ügyeiben gyerekek döntsenek, sőt sok korábbi, vagy fejletlenebb társadalomban egyéb, ma már nehezen indokolható korlátozásokat is hoztak, például a nőket, és a szegényebb dolgozó tömegeket is kizárták a döntésekből, mondván, hogy  amúgy sem képesek ilyen döntésekre. Az persze nem zavarta a hatalom birtokosait, hogy éppen a hátrányos társadalmi helyzetük akadályozta meg a kisemmizetteket abban, hogy megfelelő tudás, és döntési képességek birtokába jussanak. A mai fejlett társadalmakban az általános iskolai tankötelezettség éppen ezt a hiányosságot hivatott pótolni, de a burzsoázia felkent politikai manipulátorai erről próbálnak nem tudomást venni. Az állampolgárok nagy többsége 18 éves korára időt, pénzt, fáradtságot nem kímélve szerzi meg az érettségi bizonyítványát, amely bizonyítvány ezután elsikkad, elfelejtődik. Pedig még a neve is kifejező. Az állampolgár érettségének bizonyítványa. Véleményem szerint semmi más jobb fokmérője nem lehet annak, hogy kinek mennyi beleszólása lehet a társadalom döntéseibe. A választók szavazatait tehát szerintem az érettségi bizonyítványuk érdemjegye szerint kell súlyozni, és így a sikeres érettségi egyben a választói jog egyik feltételévé kell tenni. Egy választási procedúra kizárólag attól nyeri el a fontosságát, és töltheti be társadalmi szerepét, ha egyrészt van valódi tétje, tehát nem manipulálják sehonnan, másrészt a résztvevők is méltóak a részvételre, tehát mind tudásban, mind felelősség vállalásban megfelelnek a társadalom elvárásainak. A társadalom tagjainak a gyakorlatban is érezniük kell, hogy az embert a tudása teszi naggyá, és emberré, nem a puszta létezése. Ma a választói kör felelőtlen felpumpálásával elértéktelenítjük a választás intézményét.

Természetesen a választói jogok bármely korlátozása nem irányulhat egyes rétegek, népcsoportok diszkriminatív kizárására a társadalmi életből. Éppen ezért egy ilyen  korlátozás bevezetése csak fokozatosan engedhető meg, biztosítva mindenki számára a megfelelő tanulási, és (akár a többszöri) vizsgázási lehetőséget, így azok sem kerülnének hátrányba, akik korábban nem szereztek érettségit.

 Takács Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://takacs-ferenc-bp.blog.hu/api/trackback/id/tr82180007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NETi · http://szamoljvelem.blog.hu 2010.07.18. 17:00:23

Előre bocsájtanám, hogy az írás tényleg szép és minden elismerésem a kifejezés módjához.
Szeretnék tudni így írni. Sajnos azonban túlságosan szétszórtak a gondolataim. Úgy érzem és fáraszt is, ahogyan csapongok ide-oda és ez attól tartok nem is szűnhet meg, amíg a Világban bajok vannak, amelyekre - sajnos vagy sem -, de valóban nagyon érzékeny vagyok.
Ez nyomja bélyegét egész lényemre, és - tudom - , hogy így bizony nehéz ilyen szépen kifejezően tudnom írni is, ahogyan e cikk szerzője is teszi.
De szeretném véleményezni tárgyában, még pedig főleg az elejét.
Azért, mert szerintem lényeges és kár annyira túl ideálisnak lefesteni az embert, akkori mivoltában.
Biztos mindig voltak nagyszerű egyedeink, de ahogyan most is tapasztalhatjuk, sajna nem is éppen ők állhatnak élekre.
Sőt.
Szerintem mindig is minden jó dolgot elloptak a tulajdonosától az erősebbek.
Ez mindenütt így van ma is, látható és tudható.
Pont ez okoz ennyi bajt és félreértést is.
Hiszen, - mondjuk -, ha nem én találtam fel a spanyolviaszt", akkor nem is érthetem igazán.Vagyis loptam magamnak valami csicsást, amivel a másik nagyon tudott, de én nem tudom, hogy mire jó, pedig arra nekem is jó volna, amire ő használta, de nem tudom, hogyan tette és mondjuk úgy, ahogyan ő viselkedett, azért nekem nem tetszik és olyan "nyámnyila" sem akarnék lenni, hogy mások meglophassanak.Hiszen, lám, hogy hiába volt ilyen "kincse", mégsem védte meg.
Most az enyém és, ha úgy hozza az élet, akkor előveszem.
Hát így.
Egyenlőre.
No, de azért persze van "csapdája" a dolognak, amire a buta tolvaj sosem gondolhat előre.
Aki demokráciát akar példáúl, annak meg is kell tudnia azt csinálni és az oda vezető út bizony nagyon értelmes, hogy az már tényleg emberséges ; )

És az is mind nagyon szép és valóban igaz, hogy az ember társas lény és hozzáteszem, hogy az első faj, a legcsodálatosabb képességekkel, aki szeretni tud és minden cselekedetét és a gondolatait is írányítani képes egy általa megálmodott és elképzelt szebb és jobb, harmónikusabb Világ megteremtésére érdekében.
Szolgálni tudja mindazt, amit el akar érni, önnön magát is a legjobb szándékkal egy-egy nemes ügyért, és ez gyönyörű.
Gyönyörű, mert nem mese, hanem igaz.
Még szebb, hogy ha onnan nézem, hogy honnan indultunk el.
Az állatvilágból emelkedett ki az ember rengeteg kínok közepette, aminek sajnos nyomait még ma is hordozza magában.
Ez természetes így.
Bár lehetne, hogy végre elhinné, felismerné és megbecsülné valódi önmagát.
Itt volna az ideje - s ezt így gondolom már gyerek korom óta.
Sőt. Számomra döbbenet amibe születhettem is, pedig már így is "szerencsére", mégis minden napos trauma még, amit naponta megélhetek újra és újra.
Ez nem éppen erősít.
Eszteleníthet inkább és valószínűleg így járhattak őseink is mindig újra és újra.
És nem vagyok egyedül most sem ezzel a véleményemmel sem példáúl, tudom.
Annál inkább nem értem : (
Az ember valóban társas lény?
Ahogyan más élőlények is a Földön.
Ez még nem különleges.
Mégis több annál.
Nem önző!
Bár eleinte mégis éppen az önzése indította el.
Micsoda csapda, úgye?
És mindig MŰKÖDIK ; D
Mindent magának akart és íme, minden az övé is lett, hiszen lehetett.
És mit kellett tapasztalnia?
Azt, hogy nem elég valamit birtokolni tudni és nem elég csak lenni, túlélni, ahhoz, hogy élni tudjon nem elég a legjobbnak, a legerősebbnek, a legnagyobbnak lenni.
Valami nem tudta békén hagyni ahogyan egyre nyilt értelme a megtapasztalásai által, amit könnyen modellezhetünk magunkban kicsit jobban belegondolva akkori önmagunkba.
És miközben az a "valami" rengeteg szenvedést okozott mindig is számára, mégis azt láthatja, hogy éppen azáltal nő igazán egyre NAGYOBRA.
De eleinte ő is állat volt és valójában egyszerű vadként "támadt" az életéért ösztönösen ő is és "csak" sikerült neki.
Nyert.
Ezt aztán fel is ismerte az ember magában már tudatosan, és aztán azt a bizonyos "valamit" is, amely aztán az "útjává" lett, ami út keserves, de elindult rajta már rég.
És MAGÁTÓL!
Ez az, amitől igazán csodállatos az EMBER és amiért tisztelem, szeretem, megértem és elhiszem, bízok benne és akarom.

De az azért nem olyan egyszerű, ahogyan az író írta, hogy mindig is összetartás meg egyenlőség volt és, hogy mindig is úgy választottak vezetőket maguknak a közösségek, ahogyan az itt vázolva lett.
Nem, mert hiszen tényleg mi, emberek is a vadvilágból érkeztünk és mint ilyenek, nálunk is előbb biztosan és sokáig is inkább csak is az erőviszonyok domináltak, és egyáltalán nem az értelem.
De az értelem éppen a félelemből indult, az élni akarásból, az életünk védelméből, az életre valóságból..
Hiszen nem születik mindenki erősnek és gyermekként pedig amúgy is még mindenki gyenge és könnyen válhat áldozattá. Az embernek is gyermekei vannak és azokat szeretve, óvva, ezt felismerve kezdte megérteni a másikat, és ráébredni, hogy ami számára kellemetlen, az másoknak is az lehet.
De ezt felismerve is - azt hiszem, így a saját fajomat kiismerve,- hogy kénytelen ugyan, de nagyon valószínűleg a felismerései előbb inkább csak sok-sok alakoskodáshoz vezették és úgy ügyködött, ahogyan könnyebb is.Tudjuk : rosszul, azaz azelött is mindig gyorsabb megoldásnak tünhetett csalni, bántani, becsapni, visszaélni..stb, ahogyan most is, ugyebár: (
És ki tudja miből táplálkozik az az önző akarat és energia, erő, hogy mindig többnek lenni másoknál, uralkodni és hogy ez újra és újra erőre képes kapni még századunkban is?
Talán a tudatlanságból.Ostobaság, sötétség, barbárság.

De azelött is az ember , ahogyan ma is ezzel a hozzáállásával biztosan - logikusan átgondolva - minduntalan póruljárhatott,
és hát így és ezáltal maradt mindig csak 1 lehetőség a számára.
Ami viszont még mindig homályos csak, még mindig csak pislákól, bár már millió könyv is szól róla és évszázadok, ezredek óta.
De nem is nagy találmány hát?
De egyébként nem nagy találmány.
Egyszerűen egy nagyon jó ötlet még mindig.
Igazán Nagy dolog a megvalósítása volna.
Addig csak ábránd, egy álom. Nem is értem, hogy miért csak ábrándozunk róla, ha már rég tehetnénk is?

Életrevalóság, élni akarás, maga az élet.
De - sajna - még ma is vannak törekvések visszafelé - és ez még elképesztőbb a számomra és nagyon, de nagyon elkeserít, hogy még most a 21. században is ennyire éretlenek vagyunk.
Tisztelet a kivételnek, - mindig azt mondom,- és így magamnak is, persze ; )
De már rég tarthatnánk elöbbre is, ha igazán becsülnénk és értenénk őseinket.

Nagy dolog lehetett tényleg akkor kiállni az egyenlőség mellett, megvédeni a gyengébbeket, védeni az életet, egyszerűen megérteni elkezdeni gondolkozni még annyira kezdetleges értelmekkel és annyi, de annyi barbársággal szemben.
Ahogyan most is még létezik, akkoriban még inkább úgy lehetett.
Ma sem könnyű értelemmel élni, akkoriban biztosan még nehezebb volt.
És bizonyos, hogy eleinte , csak úgy, mint az állatvilágban sokáig inkább tényleg csak az erő dominált.

Nagy leleményre mutat, hogy mégis képes volt még csak idáig is eljutni az ember.

Szerintem MOST olyan kort és azt az időszakot éljük, ami (szintén) nagyon fontos az egész emberiség és a Világmindenség számára.
Mert MOST növünk fel.
MOST vagyunk úgy együtt, ahogyan eddig még sohasem lehettünk.
És azt hiszem, hogy az eredmény tulajdonképpen, - minden gond és baj és kétkedés és félelem és fájdalom ellenére is,
- de nem kérdéses.
Csak nehezen bírom pl. én is kivárni és nehezen élek hiányában és nehéz elfogadnom, megértenem és megbocsájtanom az okokat.
Szívem szerint nem is tenném, de az eszem tudja, - igen tudja -, hogy mi fáj és inkább a jó tettekre sarkall.
Bár már úgy élnék inkább "csak" én is.

De tudom, hogy az ember, bár szenved, nagyon szenved még mindig saját lelkétől, értelmétől, szívétől, néha meghasonlík, néha eltéved, néha akkorákat csalódik, hogy nem tud hinni abban, hogy érdemes,
de végül mindig megérti és mindig rájön, hogy de igen, ÉRDEMES ÉLNIE és LENNI.
MOST közösen érhetünk 1 olyan közös pontra, 1 közös szellemi szintre, ami nagyon meghatározó lesz az egész Világ jövőjére nézve.
Ezt hiszem.
Rajtunk a Világ szeme.
És ez is csodaszép.
IDE ért az EMBER.

Kár a sok áldozatért és bár remélhetném, hogy az emberiség elismeri most már hamar, hogy egy áldozat sem kell.
MOST van lehetőségünk mindent megérteni és ezzel élnünk kell!
És vigyáznunk kell a jövőt.

Én ezt érzem, amikor a Demokráciáról van szó és az ember nagy találmányairól, mint az Internet is.
De - azt hiszem - , hogy nem volt mindig demokratikus meg humánus az ember.
Épp csak elkezdte mindig, épp csak feltalálta, megálmodta magát,
éppen csak érzi, hogy "Isten" lehetne, "jó Isten", tényleg a jó Világ megteremtője, akire várt mindig, Önmagára,
de a gyarló ösztönei és az életben maradás íratlan szabályai közt minduntalan eltéved még ma is.

Sötétségben élhettek hát még inkább őseink is.
De éppen ez lehet a bizonyíték is, hiszen éppen így és éppen ezáltal bizonyos is lehet ma számunkra, hogy létezik az egyetlen jó út, amiről hiába próbálunk bármerre kerülgetni, csak haladunk az EMBER és az EMBERSÉGES Világ felé.
Mindig ez az egyetlen törekvése marad helyesnek az ember számára és önmaga szerint, akárhogy próbálja megkerülni.

Így jött rá fejlődése során - szerintem - és lassanként csak mindarra, amiért érdemesnek érzi lennie.
De minden önző érdekű magatartása természetesen hozott béklyói még ma is az ősidőkből, ahonnan elindult.
Egy akkori vezetőnek nem lehetett könnyű egy csapat barbárral, ahogyan sosem könnyű egynek lenni a sok között, de idővel többen lettek.
Idők közben persze az ösztönös butaságok is újra és újra életre kelnek, újra és újra fellobbannak és ezek miatt kényszerűlünk ilyen rágódásokra is és újra megérteni, biztosan tudni és újraértelmezni, átértékelni, és mindig ugyanoda lyukadni ki és tényleg, és aztán végig legalább tartani magunkban a "fényt".
De kár pedig annyit vesézni a jó dolgokat, mint pl. a Demokráciát is.
Kár kételkedni benne.
Szerintem.
És szomorú vagyok, hogy kétségek lehetnek.
Kár nem érteni azt is, ami és amiért lett.
A demokráciával sincs semmi baj, ahogyan sosem volt egyetlen jó eszmével, ideával sem, csak érteni kellene jól és együtt és AKKOR, amikor VAN!
ÉLNI VELE!
Tenni tényleg.
A lényeg, hogy csak együtt sikerülhet úgyis.

Nekem tetszik a demokrácia.
Sajnálom, hogy oly sokan nem értenek hozzá, hogy még szinte maguk a politikusok sem és úgy érzem, hogy még én is csak kezdőnek számítok benne, hiába szeretem.
De nekem olyan "első látásra szerelem".

Viszont van egy nagyon egyszerű és még a demokráciánál is jobb megoldásom, és az az : Emberi jogok és a humánum.
Lehet, hogy mindent, de mindent innen volna érdemes elkezdenünk és, ha ez már menne, minden más "rágónk" fölösleges is volna.
Már nem tudnánk nem érteni sem, egyszerűen csak tennénk, úgy élnénk, mert nem is tudnánk másként és MŰKÖDNE ; )

Ennyi voltam.

A "szakmai elméleti" részt nem olvastam még el teljesen, - bocsi -, mert elakadtam az elején, ahol úgy éreztem, hogy az ember talán túl van magasztalva és szerintem ez a téves vélekedése önmagáról eleve okozza tévutait.
Fáj az igazság, az igazi tükörkép talán hirtelen, olyan szemtelen, mégis butaság, hogy fáj és el is illan rögtön, ahogyan megnyugtat a valóság, a bizonyosság és a biztonság, az otthon illata..
Az igazság nem bánt, hanem simogat és a helyes útra vezet és jó úton tart.
Jó tudni, hogy kik voltunk és mi miért volt, van, lehet és lesz is.

De örülök az írásnak és el fogom olvasni teljesen is ám ; )
Számomra ez hiánypótló és örülök, hogy időt szakított rá.
Tegyen így minél többször, mert kell !
Kívánok hozzá minél könnyebb és hoszzú szép életet, egészséget és minden-minden jót.

Takács Ferenc (bp.) 2011.03.21. 16:28:37

@NETi: Bocsánat, hogy ennyire megkésve reagálok. Nagyon köszönöm, hogy hozzászóltál a cikkemhez. Nagyon érdekes dolgokról írsz, amelyek miatt szükségesnek gondoltam utólagos megjegyzést is írni a cikkembe. Ezeket az utólag hozzáfűzött gondolatokat korábban sem gondoltam másként, de teljesen igaz, hogy félreérthetően hiányosan fogalmaztam. Különösen annak fényében, hogy számos olyan eszme van, amely idealizálja az ősi életformákat, és visszavágyódik a természetbe.