A földi, emberi világ legsúlyosabb problémájának a túlnépesedést tartom. A többi, gyakran emlegetett súlyos probléma döntő többsége, a víz, a levegő, és a környezet szennyezése, a globális felmelegedés, az állati, és növényi fajok kipusztulása, az éhínség, az oxigéntermelő esőerdők elpusztítása, az egyre gyakoribb olajkatasztrófák, mind-mind a túlnépesedés folyománya. Néhány más probléma (az egyének gyakori, már-már tömeges pszichotikus, és mentális betegségei, háborúk) kifejezetten a diszharmonikus társadalmi rendre, a demokrácia hiányára, és az ebből következő diszharmonikus egyéni életvitelre vezethető vissza, ez tehát a másik nagy probléma.
Az emberiség immár jó ideje benépesítette a bolygót, és az ipari forradalomnak, illetve az orvostudománynak köszönhetően mintegy kétszáz éve olyan szaporulatra tett szert, amelyre a bolygónk nem tud másként reagálni, mint a folytonos, és egyre gyorsuló pusztulásával, az ember számára közvetlenül nélkülözhető élővilág teljes vereségével.
Az ember, mint minden más élőlény is elhasználja környezetét, de normális körülmények között, az évszázados biológiai egyensúlyok megtartása mellett, a természet regenerálja önmagát, az egyensúlytól való kisebb eltérések kialakulása hozzátartozik a természet rendjéhez. Ehhez a regenerálódáshoz azonban helyre és időre is szükség van, ami az emberiség jelenlegi szaporulata, és létszáma mellett nem áll rendelkezésre, a természet teljesen védtelen az emberiség egyre fokozódó élettér növekedésével szemben. Az ember céltudatos természetvédelmi tevékenységgel bizonyos területeken részlegesen segíthet a természet regenerálásában, és megvédésében, azonban bizonyosan lehetetlen ezt minden területen elérni, és a népesség további növekedése a már elért eredményeket is rövid időn belül semmisé teszi. Ezt a szélmalomharcot mind a természetvédők, mind a természet eleve vesztesként harcolják. Az egyetlen lehetséges, és hatékony természetvédelem az emberi szaporulat visszafogása, és a népesség csökkentésének mielőbbi tervbevétele lenne. A téma meglehetősen kényes, mivel az emberek magánszféráját is érinti, így megfelelő összefogási készség nélkül hiábavalónak tűnhet e terv felvállalása. Egy ilyen terv elfogadása az eddigi, és jelenlegi tőkés szabadpiaci, illetve nagyhatalmi világrendben gyakorlatilag véghezvihetetlen, ahol a béke egyetlen biztosítékát a legyőzhetetlenné fejlesztett fegyverek arzenálja jelenti. Ezért nem véletlen, hogy jelenleg sem a vezető világ hatalmak, sem az ENSZ szervezetei nem jelölik meg a túlnépesedést a világ legsúlyosabb problémáinak sorában, sőt, gyakran említést sem tesznek róla. Az ENSZ az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjainak bábja, miközben számos állam figyelmen kívül hagyja rendelkezéseit, sokszor éppen a legnagyobbak, akik egyébként a zsinórok fő húzogatói, és a BT állandó tagjai. Az ENSZ így legfeljebb a világcsendőrség szerepét lenne képes betölteni, de még azt sem, így a nagyhatalmak sokszor az ENSZ fölött átnyúlva avatkoznak be erőszakkal más szuverén országok belügyeibe, hogy érvényesítsék nagyhatalmi privilégiumaikat. Így földünk megmentésének talán egyetlen esélye a valódi demokrácia világméretű megteremtésében rejlik, amiről persze a nagyhatalmak hallani sem akarnak, hiszen az lemondást jelentene a jelenlegi kiváltságaikról. Pedig a szabad együttműködés hiánya törvényszerűen vezet a Föld élővilágának, és vele az emberiség kipusztulásához.
A túlnépesedés elleni egyetlen hatékony módszer az intézményesített születésszabályozás. Talán nem tűnik túl humánusnak a véleményem, de az emberek többsége teljesen fölösleges. A Föld erőforrásai korlátozottak, ami nem teszik lehetővé, hogy tetszőleges számban elszaporodjunk. A technológiai fejlődésnek, és az orvostudomány fejlődésének egy nagyon súlyos mellékhatása, hogy miközben az emberiség természetes ellenségeit a gyerekhalandóságot, a szülési komplikációkat, az éhínséget legyőzte, ugrásszerűen túlnépesedett, és ebbe nemcsak az emberiség, de az egész élővilág is rövid időn belül belepusztulhat. Néhány évszázada a középkorban, illetve a fejletlen országokban nemrégiben is oly magas volt a gyerekhalandóság, a gyermekágyi láz, és oly rövid volt az átlagéletkor, hogy a nők egész erre alkalmas életkorukban gyerekek folytonos világrahozatalával tudták csak a népességet az akkori szinten tartani. Az orvostudomány fejlődését messze nem követte a gyermekszülés gyakoriságának visszafogása, így túlnépesedtünk. A mégoly sokféle emberi génállomány továbbörökítésére is elegendő lenne század annyi ember. Sőt, ilyen populáció mellett a genetikai továbbfejlődés is gyakorlatilag megállt, a természetes kiválasztódás természetes lehetősége réges-rég megszűnt. Az ipari forradalom először Európában okozott túlnépesedést, aminek következménye az európai természetes környezetek szinte teljes eltűnése, az újonnan felfedezett földrészek betelepítése, őslakosságainak szinte teljes kiirtása, elnyomása, kultúráinak megsemmisítése. Ezt követte, és követi az összes földrész túlnépesedése, természeti környezetének szinte teljes kiirtása, a hulladékok, a technológiailag, vagy balesetben kibocsájtott káros anyagok okozta ökológiai katasztrófák sorozata, a korábban regenerálódó természeti erőforrások végleges lepusztítása.
A szennyvizet régen nem kellett tisztítani, mert az a kevés ember, aki élt, képtelen volt beszennyezni annyira, hogy a víz ne tisztuljon meg önmagától.A korabeli hulladékok is mentessek voltak azoktól a környezet romboló kemikáliáktól, amelynek használatára időközben rákényszerültünk a túlnépesség eltarthatóságának biztosítása végett. A füstölő kémények sem jelentettek gondot, mert a füst a szélben hamar elenyészett nyom nélkül. A szmog az ipari forradalom vívmánya, a gyártelepek, a nagyvárosok,, és egyre növekvő gépjárműpark mellékterméke. Hiába csökkentek a kőolajszállító tankhajók balesetei a tankhajók számához viszonyítva a jobb navigációs lehetőségek következtében, a hajók számának ugrásszerű növekedése miatt mégis megugrottak az ilyen környezetpusztító jelenségek, komolyan veszélyeztetve ökológiai egyensúlyt.
Néhány évtizede tapasztalható az európai, és más fejlettebb országokban a népesség csökkenése, amit a fentiek ismeretében kitörő örömmel kellene fogadnunk, ehelyett félreértelmezett értékrendünk miatt nemzeti tragédiaként emlegetjük. Ezen helytelenítésnek az a forrása, hogy egyrészt a létszám csökkenés etnikailag nem kiegyensúlyozott, növekszik a bevándorlás, és a rasszizmussal fertőzött gondolkodás rémeket láttat sokakkal, másrészt elcsépelt, indokolhatatlan, és túlhaladott vallási dogmák képtelenné teszik az embereket a helyes gondolkodásra.
Némely karitatív szervezet, sőt az ENSZ némely szervezete is kongatja a vészharangot, hogy milliók hallnak éhen szerte a világon, senyvednek a járványoktól, de ennek okait következetesen félreértik, és félremagyarázzák. Ha nem világítjuk meg a valós okokat, a vesztünkbe rohanunk, és súlyosbítjuk a problémákat, gyorsítjuk kihalásunkat.
Az éhezés nyilvánvaló oka az az állandósult túlszaporulat, amely miatt évente 70 millió emberrel növekszik a Föld lakossága. Teljesen indifferens, hogy közben 400 millióan éheznek, és évente 55 millióan halnak éhen, mivel ha nem halnának éhen, akkor 125 millióval nőne évente a bolygó lélekszáma, és ez ráadásul exponenciálisan növekedne. Tudomásul kell venni, hogy a szaporodás egyetlen korlátja jelenleg is, és az ezelőtti korokban mindig is a halálozás, különös képen a gyerek, és fiatalkori halálozás. Ennek köszönhető, hogy a növekedés mégsem exponenciális, hanem csupán lineárisan évi 70 millió. A modern orvostudomány új alapokra helyezte az emberiség életvitelét, és segítségével számos olyan betegséget járványokat, szülési problémákat legyőztünk, amelyek korábban drasztikusan szabályozták a népesség létszámát, és ez lehetővé teszi azt is, hogy a népességnövekedés újra exponenciális robbanássá váljon, feltéve, hogy az oktalan karitatív segítség célba ér.
A túlszaporulat egyetlen ellenszerévé mára az önkéntes, vagy intézményes szaporulat-szabályozás vált. Akik ezt képtelenek felfogni, azok az emberiség ellenségei, és jövőjének elpusztítói. A korábbi természetes biológiai szabályzók: a nők termékenységi rátája, a járványok, a szülés közbeni halálos kimenetelű komplikációk, a táplálék korlátozott mennyisége, az éhezés, az éhhalál, a háborúk mára szinte kivétel nélkül káros, és kerülendő jelenségekké váltak, kivéve a nők termékenységét. A körülmények ezen egyoldalú változása nagyon súlyos következményekkel fog járni az emberiség számára, vagyis az emberiség, és az egész földi élet kipusztulásával, kipusztításával fenyeget.
Tudomásul kell venni a következőket.
Azért éheznek sokan, mert túl sokan vagyunk.
Azért pusztulnak a természetes környezet területei, mert az egyre növekvő számban élő emberek elveszik az élőhelyeket a természettől.
Azért szennyezzük egyre jobban az élőhelyeket, mert több ember több káros hulladékot hoz létre.
Minél több embert akarunk életben tartani, annál több más élőlényt kell pusztulásra kárhoztatnunk. Az élő szervezetek számára a nap biztosítja az energiát, és mivel a napsugárzás mennyisége évmilliók óta állandó, az élő szervezetek teljes összegzett élősúlya is évmilliók óta azonos szinten ingadozik. Ugyancsak közel állandó a növények, és a közvetlen, vagy közvetve növényekkel táplálkozó állatok élősúlyának aránya. Tehát minden újabb ember a saját élősúlyának megfelelő állat létét teszi lehetetlenné a Földön, továbbá mintegy hússzor ekkora súlyú növényzetet szorít ki a természetes élőhelyéről az emberek táplálását biztosító takarmánynövények (búza, rizs, krumpli, kukorica, cukor, …) kedvéért. És akkor az ipari növényekről (gyapot, gumi, papír, bioüzemanyag, …) nem is beszéltünk, amelyek nagyjából ugyanekkora mennyiségben vannak. Nem elég a gyárak széndioxid kibocsájtása ellen harcolni, ugyanis a legnagyobb széndioxid kibocsájtó nem más, mint a sok milliárd emberi test összessége.
Az ipari forradalom előtt is szennyezték az emberek a környezetet. Emberi ürülékek borították az ember környezetét, és gyakran pusztító járványokat is okoztak. De ez a probléma mindig lokális probléma volt, és nem veszélyeztette sem az emberi társadalom, sem a Föld élővilágának létét. Ugyanis az emberek aránya igen kicsi volt az élő természet egészéhez képest, és csak lassú volt a távoli embercsoportok között az érintkezés, lassabb, mint a fertőzések terjedése. Az emberek szemétjét az élővilág erre szolgáló része feldolgozta, és visszaalakította a természet saját erőforrásaivá. De ehhez megfelelő térre, területre volt szüksége a természetnek. Az ipari, és tudományos forradalommal az emberiség olyan szaporulatra jutott, hogy a természet többé nem volt képes lépést tartani az emberi hulladékok feldolgozásával, és az emberek tízezrei utazzák át naponta a világot, terjesztve a veszélyes kórokozókat korábban elképzelhetetlen gyorsasággal. Kivettük a természet kezéből a döntést. Magunknak kell döntenünk, élünk-e, vagy halunk? Az egész emberiség, és a Föld élővilága pusztuljon, vagy fogjuk inkább vissza a szülések, születések számát?
Miféle jövő vár ránk, ha az ENSZ, az emberiség legfontosabbnak áhított közös szervezete hazugságok mögé bújva tör a Föld, és az emberiség elpusztítására? Talán mégis igaza van Stephen Hawkingnak, aki szerint a bolygónk 150 éven belül lakhatatlanná válik. Ha az emberiség legsúlyosabb problémája még megemlítésre sem kerül az ENSZ jelentésekben, akkor semmi jót nem várhatunk az emberiség jövője számára. Sir David Attenborough az emberiséget a Föld pestisének nevezte. Én pontosítanék, sokkal inkább a Föld rákos daganata vagyunk, hiszen a pestist egy baktérium faj okozza, amely faj a saját javát keresi, amikor járvány terjed. De a rák az önmaga szervezete ellen támad, saját maga létfeltételeit pusztítja el. Ilyenek vagyunk mi, emberek.
Az emberiség nem fog önmagától meggyógyulni ezen rákos betegségéből, a túlnépesedésből. A probléma ugyanis éppen azokon a helyeken ered, ahol fogalmuk sincs az embereknek az emberiséget veszélyeztető problémákról, és így eszükbe sem jut, hogy tegyenek ellene. A probléma megoldása szinte kizárólag a tudatlan, tanulatlan, írástudatlan népesség életmódját érinti, akik a Föld lakosságának túlnyomó részét teszik ki. És éppen azért vannak ilyen sokan, mert miközben ezek a tudatlan emberek már részesültek a karitatív szervezetek járvány ellenes, és éhhalál ellenes programjaiból, de nem részesültek abból a tudásból, ami ezen eszközök megteremtéséhez szükséges, és az emberiség problémáit sem képesek felfogni. Az emberiség eme rákos daganatából hiányzik az agyvelő, de a karitatív szervezetek mégis mindent megtesznek azért, hogy a daganat tovább növekedjen, és elszívja a táplálékot, vizet, levegőt a Föld minden más élőlénye elöl. Az első, és legfontosabb tennivaló tehát, hogy a túlnépesedett területeken a családok méretét törvényileg korlátozzák, két szülő esetén egy gyerekre, hogy a népesség növekedése megálljon, és idővel visszacsökkenjen egy fenntartható szintre. Ez mellesleg azzal az előnnyel is járna az érintett területen, hogy az éhenhalás, és a vagyontalanság szinte azonnal megszűnne. Amíg ezt nem sikerül rákényszeríteni az érintett területekre, addig az emberiség pusztulása elkerülhetetlen, és minden perc késlekedés állat és növényfajok folyamatos kipusztulásával jár, ahogyan már járt eddig is. Természetesen az oktatás bevezetése is ugyanilyen fontos, hiszen másképpen nem lehet megértetni az emberekkel, hogy mi történik a világunkban.
