Ezt a kérdést adtam címül blogomnak, és persze nem véletlenül. Persze sokakban felmerülhet a kérdés, vajon értelmes-e ez a kérdés, és ha igen, mire vonatkozik?
Hiszen Kádár János 1986-ban meghalt, és rendszere is csupán három évvel élte őt túl. Korábbi alvezéreik megelégelték a kispályás hatalmukat, és rövid úton igazi nagykapitalistává váltak, már akinek sikerült valamit kihasítania a koncból, a magyar állami vagyonból, amelyre persze a nemzetközi tőke is rávetette magát. Azóta a csapból is az folyik, hogy demokráciában élünk. Akkor hát mire való az a kérdés, hogy lesz-e demokrácia? Tán a kapitalista világrend mielőbbi kiterjesztését kívánnám a világ azon tájaira, ahol ez a hegemónia még nem eléggé nyilvánvaló? Szó sincs róla. Az a legnagyobb probléma, hogy a világot uraló kapitalista világgazdaságnak szinte semmi köze nincs a demokráciához. A nevét viseli, és ezt szajkózza szólamaiban, de ez csak egy hamis álca, amelynek leple alatt a tőke diktatúrája virágzik. És ez persze részben még pozitív állítás is lehetne, hiszen a kapitalista gazdaság minden más gazdasági formánál dinamikusabban fejlődik. A nagy probléma azonban az vele, hogy ez a fejlődés nem az emberek, és a társadalom javát szolgálja, hanem csupán néhány emberét, a tőkésekét, míg mások, az emberek döntő többsége kárvallottja ennek a fejlődésnek, mivel ez a fejlődés nem ismer sem törvényt, sem embert, bármit, és bárkit maga alá temet, beleértve az egész Földgolyót is. A fejlődés minden egyes momentuma a világméretű gazdasági verseny része, amelyben a legyőzött mindig veszít, tehát bármilyen gazdasági siker mások számára kudarcot is jelent egyben.
A demokrácia fogalma eredetileg az ókori görög társadalmakban keletkezett, de a felvilágosodás korában éledt újjá, és teljesedett ki. Az ember közötti egyenlőséget, testvériséget, és a szabadságot hirdette. Lelkesítő eszméje hatalmas forradalmakban megrendítette, és elsöpörte a feudalizmus hűbéri szolgaságát. A gazdaságot ezután a tőke ragadta a kezébe, és tartja kezében a mai napig. A demokrácia eszméje bekerült a vitrinbe, ahol nagyon jól mutat, és bármikor lehet rá hivatkozni, csak éppen semmi köze a társadalom működéséhez, amelyet szigorúan a pénz hatalma irányít. A tömegek ámítása céljából ugyan létezik az időszakonként megrendezett választások intézménye, de ezeken csakis tőkeerős támogatással bíró pártok számára van esély, ez a támogatás az egyetlen garancia arra, hogy egy párt ismertté váljon a tömegek előtt. Ezt a dominanciát tovább növelik a választás egyéb praktikái, amelyek a kis pártok működését ellehetetlenítik. Ezek a praktikák sokfélék, és országonként részben eltérők, így tárgyalásukba nem mennék most bele. A vége így is úgyis az, hogy az emberek szabadságjogainál sokkal fontosabb a piaci „szabadság” biztosítása, és persze ez utóbbi szabadság fogalom is idézőjelben értendő, hiszen a világ legerősebb hadseregei vigyázzák ezt a „szabadságot”. Mert hát ugye addig jó egy ilyen szabadság, amíg a nagyhatalmak érdekeit szolgálják, de mindjárt terhes lesz a nagyhatalmak számára, ha ezek az érdekek sérülnek.
Sokan azt gondolják, hogy a világ ilyen diszharmonikus működésért bizonyos társadalmi csoportok, főként a vezető pártok, és az őket támogató tőkések felelőssé tehetők. Megint mások a fejlettebb világrészek minden lakosát hibáztatják. Ez mind hatalmas nagy butaság, és a hibás következtetések miatt nagyon sokan szenvedtek már ártatlanul. A hibás következtetésekre szinte minden esetben a tudatlanság, és a tehetetlenség vezet, amely persze gyűlölettel is párosul, hiszen enélkül nem lehetséges ártatlanokat bántani. A társadalmi rendszer működtetése az egész társadalom által történik, annak működőképességének fenntartásában minden élő ember kiveszi a részét, tehát teljesen félrevezető felelősöket keresni, mindannyian felelősek vagyunk. Ha a társadalom működése nem megfelelő, akkor magában a működési rendben van a hiba, és nem egyes személyekben, akik a képességeik szerint betöltik a nekik szánt társadalmi szerepeket. A működési rend hibáit fel lehet, és fel kell ismerni, és azokat ki kell küszöbölni, ki kell javítani. Társadalmi rendünk legnagyobb hibája pedig éppen az, hogy demokráciának hazudjuk a tőkések diktatúráját ahelyett, hogy megvalósítanánk a demokráciát.
Ez a hazugság eléggé beleivódott már a társadalomba, így feltehetőleg sokan csak legyintenek arra, amit írtam. Még hogy nincs demokrácia, még hogy a tőkések diktatúrája van! Lári-fári! Persze lehet legyinteni, ahogy ez már több száz éve igen gyakran megtörténhetett. De akit kicsit jobban érdekel Földünk jövője, annak nem árt végiggondolni a kérdést. Ugyanis csak egy Földünk van, és az is erősen végveszélyben van. Nem csak a lehetséges világháborúk fenyegetnek, amelyekből már kettő is volt, hanem a túlnépesedés, a környezet rombolás, a környezet szennyezés, a környezeti katasztrófák. Ezek a veszélyek nem újak, hanem már több mint száz éve fenyegetnek minket, és gyakorlatilag semmit sem tudtunk ellenük tenni. A cselekvőképesség hiánya egyértelműen visszavezethető a demokrácia hiányára. A nem demokratikus államok ugyancsak nem demokratikus nemzetközi szervezetei nem tudnak összehangolt döntéseket hozni, működésüket minden ízében átitatja a hatalmi harc, a különféle érdekszférákra bomlás. És ennek az állandó hatalmi harcnak "egyetlen" áldozata lesz, a Föld.
Persze az is egy jogos kérdés, hogy milyen is a demokrácia, ha amiben élünk, az nem az. Először is arra kell figyelni, hogy mi a lényege, és hogy ez teljesül-e? Hogy minden ember egyenlő-e a törvény előtt, mindenki részt vehet a döntések meghozatalában, előkészítésében, nincsenek-e egyes emberek, embercsoportok kizárva érdemtelenül, stb. Folytathatnám, de semmi értelme, hiszen a demokráciának többek között az is a lényegéhez tartozik, hogy nem egy ember alkotása, hanem közös. Másrészről, a demokrácia eszméje több száz éves, így új dolgokat nehéz is lenne mondani, viszont a régieket le kellene venni a könyvespolcról, és leporolni. Ha már olyan sokan az életüket adták érte.
