A jelenlegi társadalmi problémák kiéleződése egyre inkább radikalizálja a társadalmat, és az emberek egyre inkább a hatalmi pólusok felé közelednek a jobb védelem reményében. Ennek kísérőjeként az emberek egyre inkább elvesztik személyes szabadságukat, és a lehetőségüket arra, hogy lényegesen beleszólhassanak a jövő alakításába.
Az egyre jobban kitapintható központosítás csak akkor sikeres, ha a csatlakozók önmagukban is sikeres társadalmi modellt realizálnak, és ez egyesül egy nagyobb erőbe. De erről nem csak hogy szó nincs, hanem egyrészt a jelenlegi modellek magukban hordják az önpusztításuk motorjait, másrészt a jelenlegi centralizáció lehetetlenné teszi a modell bárminemű változtatását, és gyakorlatilag minden résztvevő egy mechanikus csavarrá válik, a csavar dedikált funkcióján kívüli legkisebb szabadsági fok nélkül. Vagyis hiába sírunk, hogy rosszul működnek a dolgok, és a vesztünkbe rohanunk, attól még bizonyosak lehetünk benne, hogy a jövőben is rosszul fognak működni a dolgok, és véges időn belül elérjük a vesztünket. És amíg a pénz beszél elv uralkodik felettünk, addig az ész hallgatni fog, mert a pénz beszél. Tehát miközben a központosítás a közeli veszélyek szempontjából nagyobb védelmet nyújt, a távoli jövő szempontjából kritikus, és végzetes lehet.
A kapitalizmus kizárólag a végtelen, kielégíthetetlen, és éppen ezért soha meg nem valósítható piac esetében életképes gazdasági rendszer. A gyakorlatban a piacok, az erőforrások végesek, kimerülésük végzetes következményekkel jár. A technológiai fejlődés kiszorítja az emberi munkát, így a jövőben a munkavégzés senkit sem fog eltartani. Bárminemű emberi tevékenység a környezet megterhelésével jár, és a megterhelés mértéke szorosan összefügg az emberi tevékenység, és a környezet nagyságának arányával. Vagyis kevés ember tevékenysége egy hatalmas környezetben szinte észrevétlen maradhat, míg sok ember tevékenysége egy összezsugorodott környezetben a környezet teljes pusztulásával jár. Ez utóbbi állapot felé tartunk. Magyarán a jövőben, ha nem csökkentjük drasztikusan a népességet, mindennemű emberi tevékenységet fel kell függesztenünk, meg kell tiltanunk az öncélú fizikai alkotást, és munkát, kizárólag virtuális tevékenységre szorítkozhatunk virtuális környezetben. És természetesen ehhez teljesen át kell alakítani a gazdasági rendszert. Nem lesznek elfogadhatók a jövedelemszerzés hagyományos módjai, amelyek a munkavégzésre, vagy tőkevagyonra, vagy szellemi vagyonra épülnek, mivel mindezen jogok valójában mások hasonló jogainak elnyomása képen keletkeznek. Ha a munkavégzés sokak számára tiltott kiváltság lesz, úgy annak eredménye nem nem lehet külön kiváltság, sokkal inkább megváltandó dolog lesz.
E sötét jövőkép láttán méltán merül fel a kérdés, hogy van-e miben reménykednünk. Természetesen, mint mondják a remény hal meg utoljára, bár előtte sok olyan dolog meghalhat, ami visszavonhatatlanul örökre hiányozni fog a jövőben. Kis valószínűséggel, de előfordulhat, hogy a pénz, és az ész egymásra talál, és így az észnek elegendő ereje lesz a dolgok kedvezőtlen fejlődési irányának kedvezőre változtatására. Ehhez persze sokak hozzájárulása is szükséges, mivel a pénz harsogó zizegése ellehetetleníti a gondolatok szabad áramlását.
