Mert hogy Magyarországon nincs demokrácia.
Rengeteg érvet fel lehet sorolni ennek bizonyítására, amelyeket sokan sokszor el is mondanak, de a diktatúra, amelyben élünk ignorálja ezeket az érveket, és a NER által megvezetett buta állampolgárok szajkózzák a NER hazugságait arról, hogy mennyire tökéletes demokráciában élünk, hiszen a törvények maximális tiszteletben tartásával a választásokon 2/3-os győzelmet értek el, immár negyedszer.
Ennek az érvelésnek legfőbb hibája annak feltételezése, hogy a törvények betartásának ténye egyben a demokrácia bizonysága is., pedig erről szó nincsen. Ugyanis a demokrácia egészen mást jelent. Ha egy társadalmi rendszer törvényesen működik az csupán annyit jelent, hogy a hatalom megfelelő törvényes eszközökkel rendelkezik a hatalmának fenntartására, semmi többet. Nincs szüksége törvénytelen eszközök igénybe vételére, vagy ha a hatalom embereinek üzleti érdekeinek érvényesítése miatt mégis átlépik a törvényesség keretit, ezt is a szőnyeg alá söpörheti, és kvázi törvényesként fogadja el, hiszen az igazságszolgáltatás is azt teszi, amit a hatalom megkíván. Vagyis ezen az alapon még a legvéresebb diktatúra is nehézség nélkül állíthatja magáról, hogy demokratikus, hiszen ki merné ezt megkérdőjelezni. Már ha legalábbis szükségét érzi, hogy állítson ilyet egyáltalában. Régebben ez az igény nem is létezett, és a diktátorok megelégedtek olyasmi állítással, hogy ők mindenkinél jobban tudják, kinek mire van szüksége. Mióta a technika fejlődésével a városi polgárság megerősödött a világban, és a diktátorok eme önigazoló hazugságait megelégelve elzavarta őket, hogy a polgárok saját maguk határozzák meg a maguk érdekeit, tehát demokratikus államformákat próbáltak kialakítani a világ különféle helyein, és eme eszmét az egész világon elterjesztették, a még meglevő, és az újra feltörekvő diktátorok számára is igénnyé vált, hogy magukat a demokrácia legfőbb védelmezőjeként tüntessék fel. A NER vezetői is pontosan ezt teszik.
Magyarországon (a keleti tömb többi országához hasonlóan) 1989-ben megbukott egy hazugságra épülő diktatórikus rendszer, a szocializmus. Ez a diktatórikus rendszer is hasonlóan olyan eszmét hangoztatott hazug módon, hogy egy igazságos, kizsákmányolástól mentes társadalmat épít minden ember számára a munkásosztály által vezetve, de valójában egy egypárti államkapitalista rendszerről volt szó, amelyben csak a zárt vezető réteg élvezte a kiváltságokat, és csak nekik volt közük a társadalmi döntésekhez. Akik ezt a hegemóniát ellenezték, azokkal akár erőszakkal is leszámoltak, bár amikor már a rendszer stabilizálódott, már erőszakra sem volt szükség, a rendszer önfenntartóvá vált csupán azáltal, hogy az emberek tették azt, amit feladatul reájuk szabtak. Ez az automatizmus azonban fölöslegessé, és értelmetlenné tette a rendszert életre hívó ideákat, amelyek így elhaltak, és az egész rendszer az ideológiával együtt okafogyottá, idejét múlttá vált. A vezető réteg sokkal inkább a nyugati tömb fejlett államaihoz való gazdasági, és politikai közeledésben látta az ország, és a saját további felemelkedését, ennek következménye volt a szocialista tábor széthullása, és a rendszerváltás.
Magyarország politikusai már több száz éve dilettáns módon vezetik az országot, vagy vállalnak részt az ország vezetésében. Politikusaink a török hódoltság évszázadainak elnyomásai miatt az egykori birodalom építő, és megtartó politika (István, Béla, Mátyás) helyett egy törleszkedő, könyökölő, irigységre, összeesküvésre, bosszúállásra hajló politikai irányzatokat követnek, amellyel szomszédainkat magunk ellen fordítottuk. Politikusaink korlátoltsága nem lát túl a saját szemétdombunkon való büszke kukorékolás perspektíváján, és mindig a legkönnyebben megszerezhető csillogást célozza meg. Így eshetett meg, hogy a rendszerváltás után elfogadott alkotmányunk, amely némiképpen próbálkozott a nyugati mintáknak megfelelni éppen oly dilettáns, mint egész évszázados politikánk. Benne volt az elvi lehetőség, hogy akár demokratikusan is lehessen működtetni, de valójában csak egy ocsú volt, amelyet a népnek odavetettek, hogy itt van, egyétek. A rendszerváltó elit soha nem akarta, és nem is engedte, hogy az új rendszerbe átmentett hatalmuk veszélybe kerüljön. A rendszer az maradt, ami volt, vagyis a politikai elit diktatúrája. Ami ugyan megengedi az elit több pártban való versengését, de nem igényli. És mára az is látszik, hogy a rendszerváltás előtti egypárt rendszer mára már gyakorlatilag újra formálódott.
Alkotmányunk tehát nem demokratikus, hanem a politikai elit diktatúráját törvénybe foglaló jogi eszköz. Aprólékosan megfogalmazott külön paragrafusok teszik lehetetlenné, hogy kívülről, vagyis a politikai hatalomból kizárt néptömegek részéről bármilyen bírálatot figyelembe kéne venni, vagy módosítási javaslatot lehessen kezdeményezni az alkotmány tartalmát illetően. Az alkotmányt a politikai elit legitimálja, abban a népnek semmilyen szerepe nincs a kötelező engedelmes elfogadáson kívül.
De a demokrácia nem pusztán a törvények szövegezésében nyilvánul meg, hanem a politikusok viselkedésben is, és az összes választópolgár viselkedésében is. Ezért is tehát valóban hitték a tömegek, hogy a rendszerváltáskor a demokrácia útjára léptünk, mivel minden politikai erő erről beszélt, és ennek a szellemében élt, tevékenykedett, függetlenül attól, hogy a törvényekbe kódolt lehetőségeket gyakorlatilag senki nem értette, még talán a jogászok sem. Azért csak talán, mert ha értették akkor rosszhiszeműen becsapták a választókat, de ha nem értették, akkor a dilettantizmusukra foghatják az alaptörvény diktatórikus jellegét. Így helyesen mondhatjuk, hogy a lehetőség valóban megvolt Magyarországon, hogy létrejöjjön a demokrácia. Csupán a demokratikus viselkedést kellett volna törvényesíteni, és kizárni az alkotmányba kódolt jogi dilettantizmus lehetséges hatásait. Csakhogy a magyar politikusok nem léphettek át évszázados korlátoltságukon, és kicsinyes hatalommániájukon, mivel nem is akartak. A hatalom megtartása mámorában felrúgták a demokrácia szabályait, és puszta bulvár hazugságok szintjére alacsonyították a közbeszédet, nyíltan vállalva, hogy a hatalom érdekében bárkinek bármikor bármekkorát lehet hazudni, ha ezzel a választókat megtévesztik, és az egész választási hókuszpókusz semmivel nem jelentősebb, mint a kakaskukorékolás a szemétdombon. Nincsenek felelősen felvállalt teljesítendő célkitűzések, csak kampányjelszavak, amelyek valóságtartalmát sem előtte, sem utólag nem lehetséges ellenőrizni, vagy számon kérni. A választás eredményében kizárólag a kampányoló pártok reklámhatékonysága fejeződik ki. Sem a választók akarata, sem Magyarország, és a magyar nép érdekei nincsenek érintve a választások, és a választási kampányok által. És ezen semmi nem fog addig megváltozni, amíg nem lehet számon kérni a politikusok ígéreteit, amíg nem lehet törvényileg megbüntetni a hatalom megszerzése céljából választóknak hazudozókat. A törvény pedig jelenleg a hazudozókat védi, akik még büszkék is arra, hogy a választók tehetetlen kiszolgáltatottságban vergődnek. Elég nyilvánvalóan következik a választók következmény nélküli átverhetőségéből a demokrácia teljes hiánya. Hogyan dönthetne bárki is bármilyen kérdésben, ha nem kerülhet tisztába a valóságos tényekkel. Már az ógörög demokráciákban is lehetőség volt a méltatlanná vált politikusok 10 éves száműzetésére. Ma ilyen hatalma csak Kövér Lászlónak van, aki megbüntetheti a parlamenti képviselőket, ha nem mondják fel a leckét, nem elég lojálisak a hatalomhoz.
Persze nem egyik pillanatról a másikra kerültünk ebbe a helyzetbe. A tisztességtelen politikai játszmák egymásra licitálva lassan-lassan kerültek egyre távolabb a demokratikus alapelvektől. Minden egyes politikai mérkőzésben a politikusok levonták a tanulságot, hogy kis hazugságaik hatalmas nagy hasznot hoztak maguk, és pártjaik számára, és még meg sem égették magukat. És rájöttek, hogy ha a törvényeket úgy alakítják, hogy törvényesen is még több hasznuk legyen, akkor nincs okuk visszafogni magukat, mert a törvényekbe csak nekik van joguk belepiszkálni. A választókat örök időkre szabadságolták a politikából.
Az alkotmány hiányosságai nem új keletűek, már rég óta ismertek, sőt már az alkotmány létrehozásakor is kötelezték a törvényalkotókat a további reform szükségességére, amire soha nem került sor. A politikai eliten kívüli civil reformjavaslatokat az alkotmánybíróság rendre elutasította, mondván, hogy ez a parlament privilégiuma. A politikai elitnek az állampolgári kezdeményezésektől való nyilvánvaló félelme egyre jobban elmélyítette a nép, és a politikai elit közötti szakadékot. Egy ideig próbálták ugyan azzal magyarázni az állampolgároktól való elzárkózást, hogy az állampolgároknak nincs meg a politikai szakképzettsége, hogy dönthessen önmaga, és az ország sorsáról. De mára már olyan dilettáns, és képzetlen, de ettől függetlenül, vagy éppen ezért hatalommániás emberek ülnek felelős pozíciókban, hogy már azzal is javulna a politikai irányítás színvonala, ha sorsolással döntenének a választásokon választópolgárok mindegyike közül.
2006-ban Gyurcsány Ferenc akaratán kívül mindenkinek értésére adta, hogy a választási kampányban a politikusnak kötelező hazudnia a jövőre vonatkozó ígéreteit, és az ország addigi, és jelenlegi állapotának tekintetében a választóknak, és a világnak, hiszen bárki megértheti, hogy ez a feltétele a győzelmének. Az alkotmány ezt lehetővé teszi, és éppen ezért ez lesz Magyarországon a politikai norma, hiszen aki ezt vitatja, az a törvényt szegi meg. Ezt a politikai normát mindenki elfogadta, vagyis ha esetleg nem is fogadta el, nem tehetett, és nem is tehet semmit a törvény megszegése nélkül. A politikusok szájából elhangzó politikai kijelentéseknek nincs, mert nem értelmezhető az igazságértékük. Nem ellenőrizhetőek, de ha nem is igazak, nem számon kérhetőek. Kizárólag reklámértékük van, mégpedig azzal arányosan, hogy hány embert lehet általa megvezetni. Így a legfőbb tényező a választási kampányban a mai Magyarországon a média feletti uralom. Hány embert képes egy párt, vagy egy párt uralta hatalom megszólítani a saját kampányszövegeivel, és hány embert tud elzárni más pártoktól, és a független hírektől. Mint minden hatalommámorban fürdő diktátor, így Gyurcsány Ferenc is elszámította magát, és elvesztette a következő, és minden lehetséges jövőbeli választását, ugyanis túlságosan nyíltan nézte hülyének a választókat, így elvesztette hitelességét. Az őt felváltó Orbán Viktor egyrészt elkerülte Gyurcsány önmaga állította kelepcéjét a hazugságról való igazmondással, másrészt szemérmetlenül a saját szolgálatába állította az állami médiát, és kiszorította a független médiát az ország jelentős részéről. Harmadrészt megtanulta a Gyurcsány által hirdetett leckét, a hazugságok hirdetésének tökéletes mestere lett. Bárkinek úgy beszél lyukat a hasába, hogy az illető azt nem érti, hogy nem vette eddig észre a lyukat. Az alkotmányt módosította, hogy még a politikai elitnek is csak egy szilánkja részesüljön a hatalomból, és bebetonozta magát úgy, hogy már negyedszer nyerte 2/3-dal a választásokat. Az állami vagyon jelentős részét magánalapítványokba ajándékozta, amelyekbe a saját embereit ültette, így jelentős állami feladatokat elvett a magyaroktól.
Aki még ezek után is arról próbálja meggyőzni magát, vagy másokat, hogy Magyarországon demokrácia van, az gondolkozzon el, hogy miket tud a világról, és amiket tud, azt hol, kiktől hallotta. Vajon az a hírforrás, vagy csatorna valóban az igazat közli, vagy esetleg egyfolytában hazudik. Vajon attól lesz boldog, hogyha elhiteti magával hízelgő a hazugságokat, vagy ha rájön, hogy becsapták. Vajon attól lesz biztonságos jövője az országnak, és az unokáinak, ha boldogan pancsol a megnyugtató semmitevésben, vagy ha ellenőrzi a magába szuggerált gondolatok igazságát. Gondolkozzon el azon, hogy miért nincs joga beleszólni, milyen ország legyen Magyarország.
