A történelemben azt látjuk, hogy a társadalmi folyamatok gyakran torkolnak krízisekbe, háborúkba, nagy tömegek kizsákmányolásába, szenvedésébe, kipusztításába, és ezek szinte minden esetben a társadalom vezetőinek elhibázott döntéseire, vagy elhibázott törvényalkotásaira vezethetők vissza. Ezek az elhibázott döntések gyakran önkényesek, vagy a már korábban félrevezetett tömegek irracionális megnyilvánulása más emberekkel szemben. Önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy miért ilyenek a vezetőink? Miért nem képesek biztosítani minden ember számára a normális, emberhez méltó életet?
Gyakori vád a vezetőinkkel szemben, hogy amíg még nem vezetők, hanem csak még elhatározzák, hogy azok akarnak lenni, akkor számos ígéretet tesznek, hogy vezetőként mennyi mindent fognak megváltoztatni, és mennyivel jobb életet fognak mindenkinek biztosítani, de amikor végül vezetővé válnak, akkor ezekből az ígéretekből semmi sem lesz, minden marad a régiben, és a vezetők csak a saját boldogulásukkal törődnek, akiknek meg az ígéretet tették, azokról megfeledkeztek. Mi történik minden vezetővel?
Annyi bizonyos, hogy a vezető is ember. Ember volt az előtt is, hogy vezető lett, meg utána is ember. De mégis más. Másmilyen ember, és éppen a vezetővé válása miatt más. A közösséghez való viszonya megváltozott. Régebben a tagja volt a közösségnek, majd a közösség vezetője lett, és ehhez egy másfajta önazonosságot, identitást kapott a természettől. És ez az identitás változás megváltoztatja az embert, legfőképpen a gondolkodását, de ez együtt járhat más fiziológiai változással is főleg az idegrendszerben.
Az emberi faj egyik közeli faji rokonánál, a gorilláknál jól megfigyelhető, hogy a csapatvezetőnek, akit a majmoknál alfa hímnek is neveznek, a háta kifehéredik amikor vezetővé válik, tehát a csoportban betöltött szerepe külsőleg is, belsőleg is átalakítja. Ezért fehér hátúnak is nevezik, míg más gorillák háta fekete marad.
Az emberi faj vezetőinél ilyen külső jegyet nem tudunk felmutatni, de a belső változás eléggé tipikus, és gyakori ahhoz, semhogy azt letagadhatnánk. A képet nyilvánvalóan árnyalja, hogy az emberi csoportok rétegezettek különféle szakterületek szerint, és minden szakterületen független csoportszerveződés, és más szakterületektől független vezetés szerveződik. Ezért egy vezető az emberi társadalomban többnyire nem egy minden területre kiterjedő társadalmi vezető, hanem csak egy adott szakterületre vonatkozóan az, míg más szakterületen csak csoporttag, vagy az sem. Ezért persze a vezetővé válással létrejövő identitásváltozás is korlátozott, és persze az ennek hatására kialakuló fiziológiai változás is korlátozott.
Mit érthetünk az identitás megváltozásán? Az ember egy csoport tagjaként a csoporttagok identitásával rendelkezik. A maga érdekeit a csoporton belül érvényesíti, és alárendeli a csoport érdekeinek, adott esetben, ha szükséges áldozatokat hoz a csoportért. Egy vezető viszont önmaga személyesíti meg a csoportot a külvilág felé, és önmaga, mint a csoport is megjelenik a saját identitásában. Ezzel együtt persze megmarad a csoportbeli identitása is, de ez a két identitás állandó versenyhelyzetbe kerül. Állandóan mérlegelnie kell, hogy adott esetben a saját személyének támogatása a fontos a csoport szempontjából, hiszen a csoport vezető nélkül nem maradhat, vagy inkább a csoport érdekeinek rendelje alá magát. Ez egy olyan plusz terhet jelent, amelyre nem készülhetett fel, amíg nem volt vezető, így senki sem tudhatja előre, hogy milyen vezetővé válhatna, sőt ezt a környezete sem tudja előre megítélni. És ez a változás elkerülhetetlen, ha vezetővé válik. Meg kell birkóznia ezzel az állandó szembeállítással, és gyakran arra az eredményre jutnak a vezetők, hogy a személyük megerősítése fontosabb, mint a csoport megerősítése.
Ez a probléma mindig fennáll, tehát ez a változás a vezetőkben nem látható előre, de valószínűleg nem is elkerülhető, és magyarázatot adhat arra, hogy miért nem lesz jobb az emberi társadalom, miért van az, hogy a legnemesebb eszmékért küzdők vezetői kifordulnak önmagukból, és a zsarnokság fenntartóivá válnak.
Nyilván felmerül a kérdés, hogy ki tudunk-e találni valami olyan megoldást, amely megszünteti, vagy legalább csökkenti a vezetői elhajlás következményeit, és egy jobban, emberségesebben működő társadalomhoz vezet. Hogyan lehet jobban megőrizni magunkban a csoporthoz tartozás érzését, amikor vezetővé válunk? Nos eddig nem beszéltünk a nemi identitások hatásairól a személyiségre, pedig ez nagyon fontos ebben a kérdésben. A férfiak sokkal harcosabbak, és lelkileg keményebbek, sokkal kevésbé hajlamosak együttérzésre mások iránt, míg a nők éppen anyaszerepük miatt sokkal együttérzőbbek, és megértőbbek tudnak lenni. Emiatt egy női vezető kisebb valószínűséggel lesz zsarnok, mint egy férfi vezető. Tehát az a javaslatom, hogy politikai vezetőknek nőket kell választani. Természetesen mindkét nemből kellenek politikusok, de a politikai szervezetek élén nőknek kell állniuk. Talán ezzel lehet elkerülni, hogy egy nagy világégésben elhamvadjon az emberiség, mivel jelen állás szerint erre elég nagy a lehetőség. A másik lehetőség a káros fejlemények elkerülésére a vezetői pozíciók betölthetőségének időbeli korlátozása. Itt nyilván figyelembe kell azt is venni, hogy bizonyos programok véghezvitelére olykor sok időre van szükség, de a hosszú távú programok követését törvénybe lehet iktatni, amely így a vezetőtől függetlenné válik.
