Az embernek két fontos tulajdonsága van.
Az egyik az, hogy képes gondolkodni, a másik az, hogy képes nem gondolkodni.
Képes gondolkodni, megismerni a világot, és ezt a tudást a hasznára fordítani, felülbírálva a természet adta ösztöneit. De ha nem feltétlenül szükséges, akkor nem gondolkodik, csupán sémákat, utasításokat követ, és a legértelmetlenebb pusztításra is képes oktalanságában, amelyeket ösztöneitől vezérelve nem is követne el. Vagyis a tudás egyszerre áldás, és átok. Olyan erő, amely minden más erőnél hatalmasabb, de amellyel nem tudunk élni, sőt rendszeresen visszaélünk vele. Mivel a tudás nem jut el minden emberhez, sőt az emberek túlnyomó része csak részben, és eltorzulva részesül a technika vívmányaiból, így a megszerzett tudás szinte sohasem éri el azon célt, hogy az az emberiség hasznára váljon, sokkal inkább egyre súlyosabb helyzetbe kerül bolygónk élővilága, és vele az emberiség.
Az emberi tudás mindamellett igen gyorsan gyarapszik, ami által az ember hatalma a természetben egyre nagyobb lesz, és ez a folyamat feltartóztathatatlan. A gondolkodás alaptulajdonsága az önmaga fejlesztése, és a felhalmozott tudás mindörökre az emberiség tulajdonává válik.
A hatalom a társadalmi, gazdasági berendezkedésnek köszönhetően a gazdag tőkések által pénzelt kormányok kezében van, amelyek elsődleges célja ezen állapot fenntartása, illetve a gazdasági hatalom egymás kárára való minél nagyobb birtoklása. Ezen kormányok gyakorlatilag képtelenek a gazdasági kényszerektől függetleníteni magukat, és olyan új prioritásokat mutatni az emberek számára, amelyek kivezetnék az emberiséget az egyre mélyülő válságból. Hirdetett értékrendjük kimerül a szabad piacgazdaság éltetésében, jó lehet a szabad gazdaság csupán egy kitalált fogalom, amely soha nem létezett a valóságban. A piacgazdaság mindenkor a fegyverek pusztító ereje, és a tőlük való félelem súlya alatt nyögött még annak ellenére is, hogy egyes fejlett, és katonailag erős államok saját állampolgáraik számára emberbarát demokráciát mímelve próbálják rejtegetni a piac, a tőke mindenek felett álló hatalmát. A demokrácia mindenkor csupán egy álca volt, hiszen a választói akaratot minden esetben határozott irányba tereli a piac vezető gazdasági szereplői által vezényelt média, és állami apparátus.
Ezen a ponton ideje rátérnem, hogy milyen értékrend lenne jobb a piacgazdaságnál, milyen elvek mentén érdemes az emberi társadalomnak működnie, és egyáltalában lehetséges-e ilyen elveket megfogalmazni, érvényre juttatni, és tartósan működtetni a társadalmat ezen elvek megtartásával. De aki eljutott idáig az olvasásban, az már talán az általam sugalmazott választ is kitalálta;
Az emberek által egyénileg elsajátított tudásnak kell lennie az emberek társadalmi értékmérőjének, ezen elsajátított egyéni tudásnak a mértéke kell, hogy megszabja, ki milyen mértékben vehet részt az emberiség tevékenységének irányításában, az emberi közösségek vezetésében. Az emberiséget a gondolkodási képessége emelte ki a természetből, az állatvilágból, így a gondolkodási képességeknek kell lennie a legfőbb értékmérőnek is a társadalom irányítása tekintetében.
El kell vetni azon értékrendet, amely puszta, minden értelem nélküli részvétel követel meg a választóktól, és a választók mennyiségét darabszámban méri. A puszta lét senkit nem jogosít fel arra, hogy mások számára is kötelező érvényű döntések meghozásában részt vegyen. A döntés minden esetben felelősségteljes szellemi erőfeszítést kíván, és az erre való képességet meg kell szerezni, ki kell érdemelni. Az emberi társadalom bármely csoportja egyben egy szellemi közösség is, szellemi összetartozással, amit nem lehet csupán a testi létből meríteni. A szellemi közösségek sokszor egy történelmileg kialakult, az emberi személyektől szinte függetlenedett szellemet éltetnek tovább, amelyhez mindenkor szükség van lelki, gondolati részvételre is, nem elegendő a testi jelenlét.
El kell vetni azon értékrendet, amely mindenkit a vagyona alapján becsül meg, mivel a nagy vagyon csak ritka esetekben találkozik a nagy tudással. A leggyakoribb esetben az egyén a származása okán rendelkezik vagyonnal, vagy éppen nem rendelkezik sem vagyonnal, sem lehetőséggel, hogy bárminemű beleszólása legyen a saját sorsa alakulásába. Az első esetben hatalmas erőforrásokkal, és rossz döntésekkel sokat tud ártani, a második esetben kiváló képességű emberek tömegeinek alkotó energiáitól fosztjuk meg az emberiséget.
El kell vetni azt az értékrendet, amely szerint minden embert egyenlő jogok illetnek meg. Ez egy olyan durva leegyszerűsítése a társadalmi kapcsolatoknak, amely kizárólag a durva hazugság elleplezésére szolgál, vagyis a pénz, és a vagyon hatalmát takargatja. A jogok és kötelezettségek különbözőek mind ezen jogok, és kötelezettségek különböző jellege, mind az egyének különböző tulajdonságai szerint. Vannak jogok, és kötelezettségek, amelyek mindenkire érvényesek, mint például az élethez, biztonsághoz való jog, a másokkal szemben való tolerancia kötelezettsége, és vannak olyan jogok, kötelezettségek, amelyekért dolgozni kell, amelyeket ki kell érdemelni, vagy kötelezően fel kell vállalni. Minden szakmai tevékenység megköveteli a hozzáértést, de a társadalom irányítása különösen széleskörű képzettséget, és alapos tudást igényel.
Hol van ma az emberiség tudása? Többnyire olyan helyeken, ahol nincs hatalom. Egyetemeken, kutató intézetekben, iskolákban, gazdasági egységek fejlesztési osztályain. Ezen emberek puszta kiszolgálói a piacgazdaságnak, mint bármelyik másik ember is. Az emberek többsége számára kielégítő helyzetet jelent, ha egy hatalmas társadalmi gépezet csavarjai lehetnek, és így az egyre súlyosabbá váló társadalmi problémákat a szőnyeg alá seperhetik, kibújva a saját felelősségük alól. Csakhogy a társadalom jövőjéhez mindenki hozzájárul tevékenységével, akár akarja akár nem. Akkor is, ha saját maga szerint semmit sem tesz, csak tétlenül nézi a fejlődés torzulásait, de közben a társadalmi szerepe szerint elvégzi azokat a tevékenységeket, amelyek kialakítják a jövőt. Ha a társadalom fejlődése válságos helyzetbe hozza a Föld élővilágát, akkor a társadalom minden tagja felelős ezért. Az emberi butaság lehet magyarázat ugyan a vak, és legális pusztításra, de felmentést nem ad a felelősség alól. Különösen azoknak nem, akiknek képzettségük okán semmi jogalapjuk nincs magukat a buták közé sorolni.
Első lépésként az emberi tudást igazi értékké kell tenni, és éreztetni, hogy a pénz tudás nélkül rossz dolog. Ehhez a tudás birtokosainak, a tudósoknak össze kell fognia, és hirdetniük kell az emberi tudás értékrendjét, hogy ez az értékrend minden körben ismerté, elfogadottá váljon.
A legismertebb tudósoknak össze kell fognia, megfelelő szervezett formában iránymutató állásfoglalásokat kell meghirdetnie a bolygót fenyegető problémák kezeléséről, amivel lehetővé tennék az ellentétesen érdekelt kormányok csatlakozását is ezen célokhoz. Nem engedhető meg, hogy az ilyen állásfoglalásokat politikai erő manipulálják, vagy semmibe vegyék.
A tudás értékrendjének elterjedése lehetősét teremt a tőke értékrendjének háttérbe szorítására. A parlamentáris demokráciát közvetlen demokráciává kell alakítani, amelyben mindenki a saját érettségének, tapasztalatainak, szakértelmének mértékében szólhat bele a szavazásokba, és a döntések előkészítésébe. Ki kell alakítani az egyéni tudás értékmérésének oktatásba is beépíthető rendszerét, és ezen rendszerben az egyének előléptetésének, vagy lefokozásának rendszerét, amely mindenkit a tudásának fejlesztésére, és a társadalom építésére sarkall.
Tekintetbe véve, hogy jelenleg még a tudásnak nincs társadalmi megbecsülése, ezen a téren van szükség a társadalmi összefogásra, különösen azok részéről, akiknek lehetőségük volt arra, hogy részesüljenek e tudásból. Ez a tudás nem csak az övék. A társadalom sok ezer év alatt felhalmozott tudásából részesültek részben szerencsés életkörülményeiknek köszönhetően, amelyet lehetőleg gyarapítva tovább kell adni a társadalomnak, a jövőnek. Aki csak a maga hasznát veszi ki ebből a tudásból, az visszaél a kapott tudásával, és tovább mélyíti a társadalmi válságot. A menő vagyonos vállalkozók hálásak, ha a nagy tudású alkalmazottaik lendítenek a vagyonuk megtöbbszörözésében, de ez általában nem segít a társadalom túlélési esélyein. A profitéhes vállalkozók a vagyonuk megléte okán nem felelősek azért, amiért a tudás birtokosai felelősek, nem is értik talán, miről is van itt szó, vagyis nem hárítható át a tudással megszerzett felelősség. Tehát ne feledjük, új értékrendre van szükség!
